2014. október 21., kedd

Vérkép

Tegnap megkaptam a vérképet, végre. Hàt, van benne nehány csillag, de erre számítottam is. A háziorvos elrendezte annyival, hogy anémiás. Nem is tudtam hirtelen, hogy mit jelent, de sejtettem, hogy vérszegénységet. Hazajottem, megnéztem és valóban. De! A normál tartomány 120-160 g/l között van, nekem 113 lett ez az érték. Kicsit utána olvastam a témànak és több helyen is azt írtak, hogy kezelést akkor igényel, ha 110 alá megy. Tegnap magànrendelt az orvosom este tízig, ezert csak smst írtam neki, hogy ez alapján szedjek e vasat, van e teendő? Ma reggelt azt írta vissza, hogy "nincs teendő." Igen, erre számítottam. D. Szerint nyugodtan szedjem be a Béres vitál vasat, amit megvettem, mert azért egy pici vérszegénység van. Még nem döntöttem, hogy partizànkodok e. 
Ja igen, a fehérvérsejt szàmom is magas lett,,de az orvosom ugye nem írta, hogy lenne ezzel valami teendő. Tudom, hogy ez valami gyulladàsra utal,,de nem vagyok beteg, nem tudom, hol lehet ennek a forrása. Mondjuk, ha visszagondolok korábbi vérvételekre, nekem alapból mintha kicsit mindig magasabb lett volna. Mondjuk azért most 9 helyett 16, hàt nem tudom. Fogorvosnàl is voltam, nincs se gyulladás, se lyukas fog és ugye a fogkőleszedésen kívül egyéb kezelés nem volt, ami esetleg indokolnà a magasabb értéket. Olvastam, hogy terhesseg alatt a fehérje szàm is lehet magasabb, mert a szervezet a bébiket érzékeli kvázi idegen testként, mintha valami gyulladás lenne...ez milyen màr?
Na de csak megmaradok. Remelem,ebből drágáim semmit nem észlelnek.
Van viszont egy újabb tünetem, a gyomorégés. Nekem életemben kb ötször ha égett a gyomrom, de nagyon utálom ezt az érzést! Kb öt napja éreztem először, étkezés utan, de viszonylag hamar elmúlik. Ma reggel viszont az orvos smse mellet, az ébresztett, hogy mindjárt kilyukad a gyomrom! Fogalmam sincs, hogyan lehet ezt terhesseg alatt kezelni, majd utána olvasok ennek is. Tippeket szívesen fogadok! 
A hànyàs nemhogy még ritkàbb lett volna, most mintha ujra, megújult erővel csapna le ràm. Tegnap egész nap taccsra tett, és ma is így indult a napom. Anyukám szerint van, aki végig émelyeg, ő is így volt velem. 
Kilóim szàma kettővel nőtt, vérnyomás továbbra is alacsony, este 104/63-at mértem, 90-es pulzussal. 
Lassanként bekúszik az agyamba a cukor mint ádàz ellenség gondolata...nem tudom pontosan mikor,,de tudom, hogy lesz terheléses vizsgálat, na azért attól tartok. Töredelmesen bevallom, hogy az orvos szigorú intelmét, miszerint  no zsír, no cukor, hàt nem igazán tartom be. Azért mondjuk naponta lecsúszik egy túró Rudi vagy pàr kocka csoki. Úgy egyébként cukrot nem eszem, xilitet használok, azt is csak teàba, mondjuk egy literbe egy evőkanàlnyit. Szerintem ez még belefér. 
Summa summarum, lassan komolyabban kell vennem a no cukor tiltást, és hátha megúszom majd a CH szàmolgatós diétát. 
Picúrok remelem jol vannak, néha mintha éreznék egy kis ezt azt odalent, de ezek még annyira halovány érzetek, hogy még nem számolok be róla részletesebben. 
Következő izgulnivalo dátum az október 30., amikor is talán megtudjuk, hogy milyen a csapat összetétele. :) 

14 megjegyzés:

  1. A vérszegénységre szerintem kell szedni valamit, nagyon az elején vagy még, ez később sokkal rosszabb lesz. Amit én szedtem attól nemhogy szorulásom nem volt, de ment a hasam. Ilyen rágótabletta volt. A fehérvérsejtem nekem is magasabb volt, no para, az vélhetőleg az (iker)terhességtől van. Sav....jajajajaj...nálam is korán jelentkezett, faltam a Renniet, a tejet, nem ettem semmilyen rántott dolgot mert a morzsa okozta a legrosszabbat, de mégis. Az én dokim aztán a 26-héttől adott rá gyógyszert, na az megváltás volt. Kitartás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még a szotyit és az almàt mondták gyomorégésre, ki is próbálom és majd beszámolok!
      Köszönöm a tanácsokat!

      Törlés
  2. Vérszegénység: igenis kell rá szedni valamit, neked nagyon hamar előjött, később tényleg problémát okozhat. Mi most járunk a 31. hétben, múlt héten derült ki, hogy vas- és vérszegény vagyok, és bizony kell rá szednem vitamin (Neo-Ferro-Folgamma). Amúgy ez egy soron kívüli vérvétel volt, ugyanis nálunk probléma lépett fel, több a magzatvíz a pocakomban, és az orvos utána akart járni hogy miért. Mivel fertőzés nem lehet (védett vagyok), cukros sem vagyok (épp tegnap csináltattam meg a 2. terheléses vércukorvizsgálatot), babával is minden rendben UH szerint, így a vasszintet nézettük meg, mert az is okozhat magzatvíz-többletet... ami meg ugye burokfeszülést, és ne adja isten idő előtt repedést, szülést :( szóval én nagyon ajánlom neked, hogy ha nem is minden nap, de kétnaponta szedj vasat!

    Fehérvérsejtszám: terhességben normális a megemelkedett szám.

    Gyomorsav: 2 hete engem is kínoz, utoljára az első terhességemnél volt vele bajom... Most nagyon fent van a babucikám, és a tegnapi uh szerint nagy baba lesz, szóval nem csodálom hogy már ilyen korán előjött ez a probléma.
    Rennie jó rá, illetve gyömbéres ital, sokan szénsavmentes kólát isznak rá, orvos ismerősöm a propoliszt mondta, illetve a Salvus víz is jó (utóbbit tegnap este kipróbáltam és tényleg hatásos!).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tanàcsokat! En is arra jutottam, hogy legalább kétnaponta szedni fogom a vasat.
      A salvus víz tudom, hogy jo, de amíg tul nem jutok ezen a hànyingeres korszakon, esélytelen, hogy leerőltessem a torkomon. Renniet fogok venni, anno elràgcsàltam pàrat, egész ehető.
      Remelem a vas rendbe hozza az értékeidet és a kisbabàd még hetekig bent fog lubickolni! :)

      Törlés
    2. Köszi szépen :) Hát én is remélem, jó lenne ha dec. 25-ig nem bújna ki (hivatalosan január 1-jére vagyunk kiírva)... de ekkora méretekkel, így a 30-31 hetesen, nem tudom... lehet pályázik a bátyja szülinapjára (dec. 13) :)

      Salvus víz, fúúúj amúgy, tegnap kipróbáltam ugye, hígítva, hát szörnyűűűűűűűűűűű :(
      Úgyhogy rennie lesz a barátom nekem is, remélem beválik...

      Törlés
    3. Anita, hátha erre jársz még! Hol tudnék tőled kérdezgetni a Róbert Károly magánklinikáról?

      Törlés
    4. Ha gondolod/szeretnéd, a blogomon keresztül értekezhetünk (küldj egy mailcímet, és küldök meghívót hozzá). Viszont a RK klinikáról még nem sok infom van, mert az első 3 babát a SOTE II-n szültük, és csak most vagyunk kapcsolatban az RK klinikával. Jövőhéten fogom amúgy felhívni a szülésznőt, hogy egyeztessek vele egy szülőszobalátogatásra, gondolom akkor el fog mondani jó pár infot.

      Törlés
    5. Szuper. farkasella42@gmail.com az email címem.
      Köszi szépen a meghívót előre is.

      Törlés
  3. Latom mar masok megtettek de en is a Salvus vizet ajanlom. En szamitottam a gyomoregesre mert a Hugomnak is vegig volt ez a tunete, Anyum meg refluxos es mindketten ezt isszak. Eleg gaz hogy sos, de en este lefekves elott 4-5 kortyot lenyomok (szombat ota van itthon mert a Ferjem hozott Magyarorszagrol) es azota nem egett a gyomrom pedig elotte 1 hetig csak ulve aludtam. Fontos meg hogy este nagyon keveset egyel es nagyon koran.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tudom, hogy nem kéne este enni, de a terhesseg eleje óta egyszerűen ekkor esik jól. De ki fogom próbálni, ha továbbra is ezzel a tüntettel ébredek. Köszi!

      Törlés
  4. Nem tudom, lehet-e terhesen, de még sehol nem láttam tiltólistán: gyomorégésre nekem 1 tk szódabikarbóna jót szokott tenni. Még hányinger-űzésre is jó tud lenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhhhh, tényleg! A szódabikarbóna, hogy ez nekem, hogy nem jutott eszembe?:) Pedig én is alkalmazom néha, és akkor mindig bejön!

      Törlés
    2. Én sem tudom, hogy lehet e, gondolom igen, de egyelőre úgy tűnik a Rennie segít. Kopp-kopp.

      Törlés
    3. Lehet szódabikarbónát inni, az is jó állítólag, de ugyanolyan pocsék íze van mint a salvus víznek :(

      Én is egyelőre maradok rennie-nél, bevált, bár én pont most jöttem rá a napokban, hogy mi váltja ki a gyomorégést (kávé)...

      Törlés