Finish

Haragszom magamra.
Itt vagyok a célegyenesben és most kezdek el leblokkolni. Holnap lesz a leszívás, majd pár nap múlva a beültetés és én éppen most kezdem elveszíteni a hitemet, a jókedvemet, a pozitív hozzáállásomat. Valahogy úgy érzem magam mintha lefutottam volna egy maratont és már majdnem átszakítom a célszalagot, de félek, hogy mi lesz azután? Félek a kudarctól. Eddig minden szuri, minden vitamin, minden konzultáció, minden ultrahang közelebb vitt a sikerhez, és most, mikor eljutottam a lényeghez, akkor megijedtem. Megijedtem, hogy elveszíthetem a reményt. Félek, hogy mi lesz, ha nem sikerül, mit tesz majd velem a kudarc?

Egyedül vagyok itthon, D. barátokkal találkozik, éppen ma este..:/ Na jó, nem haragszom rá, mert a legjobb barátja most van itthon Londonból és állítólag augusztusig nem is jön haza.

Air Supply-t hallgatok, ettől mindig olyan érzelgős hangulatba keveredem.



Már most játszom le negyedjére. Ha rákattanok egy számra, képes vagyok, akár tizenötször is meghallgatni egymás után. D. ettől frászt kap :)
Tudni kell, hogy 8 éve vagyunk együtt és a zenei ízlésünk mint Makó Jeruzsálemtől. Ő Zenész, nekem annyi zenei érzékem sincs mint általában az embereknek. Amit én tinédzserkorszakomban hallgattam, na az neki valahogy abszolút kimaradt. Persze ismer egy két számot, de nincsenek olyan élményei, hogy hűű mekkorát buliztam erre! Summa summarum, általában, amikor egyedül maradok itthon, mert éppen sokáig dolgozik, vagy barátokkal sörözik, akkor előveszem a 90es évek kedvenc zenéit, és jön a Szerelemdoktor, a Napolaj vagy éppen a Quit playing games with my heart! :)

A mai nap szar volt. Nem tudtam mit kezdeni magammal, még főzni sem volt kedvem. Csak dőltem jobbról balra, olvasgattam, tévézgettem, pakolásztam, aminek persze estére semmi látszatja. Nagyon rosszat álmodtam éjjel, pedig nem szoktam. Még leírni is annyira szörnyű..:( Álmomban megvolt a petesejtleszívás, és amikor felébredtem az altatásból, kint már sötét volt, és akkor tudtam, hogy valami nem volt rendben, mivel ez alapból egy 20 perces beavatkozás, és elkezdték reggel 9 kor, szóval itt csak valami baj lehet. Egy nagyon bizarr kórteremben voltam, persze sehol egy orvos vagy nővér. Nagy nehezen valahogy kiderítettem, hogy egy petesejtet sem lehet megtermékenyíteni, mert mindegyikből beteg baba születne. Ja, és hogy D.-vel összeférhetetlenek vagyunk, nekünk soha nem lehet közös gyerekünk. :/ Az egész álmomat végigbömböltem, szörnyű volt!!!!
Mekkora hülye vagyok, ilyeneket álmodni!

Már említettem, hogy régebben írogattam. Megtaláltam ezt az írást, érdekes:

Novemberi eső kopogtat csöndben ablakomon, arcom rátapasztom az üvegre, leheletem forró gőzként távozik testemből. Két kezem az üveget markolja, eggyé akarok válni a mindent elmosó vízzel.

Eső akarok lenni, fut át agyamon hirtelen. Jönni valahonnan a semmiből, olyan robajjal, hogy felfigyeljen üzenetemre a világ. Bekopogtatni minden ablakon, beszökni minden fázó ember ruhája alá, belemélyedni a föld legmélyebbi és legsötétebb zugaiba. Nem törődni a pusztulással, amit magam után hagyok, és nem törődni magam elmúlásával sem. Csak hullani, zuhogni, szakadni, tombolni. Nekiverődni a földnek, had érzezzek minden egyes elhullást magam fájdalmának, had mondjam el végre, hogy fájni akarok.

Álmatlanság

Valami nincsen rendben velem.
Napok óta éberen alszom, tegnap éjjel meg egyenesen nem tudtam aludni. Vagyis az volt a baj, hogy néztünk egy filmet, egy nagyon rossz filmet, amit fél óra keresgélés után sikerült kiválasztanom,és persze, elaludtam rajta. Felébredtem a kanapén fél egykor, elmentem pisilni, bementem a hálószobába és lehet, hogy az volt a baj, hogy a telefonomon megnéztem egy-két dolgot. Persze az agyam rögtön beindult. Mi máson is pöröghetne, mint az egész lombik téma? Kérdeztem D.-t, hogy ugye én nem vagyok rágörcsölve a dologra? Mert nem érzem úgy. Azt válaszolta, hogy hát az is egyfajta rágörcsölés, hogy minden este lombikos fórumokat és okosságokat olvasgatok. De tényleg minden este. Lehet, hogy igaza van?
Na, de hogy lehetne ezt tudattalanul és sötétségben tapogatózva végigcsinálni első alkalommal? Nekem nem megy. Megjegyzem egyszer hánytam is éjjel. Vagy a lilahagyma, vagy az idegesség...

Tegnap ismét Klinika, vérvétel, uh. Még szerdán mondta dr M., hogy van valamilyen kísérlet, ami kétfajta progeszteronkészítményt hasonlít össze és részt tudok benne venni. Emiatt tegnap éhgyomorra kellett érkezni, mert a vérből többfajta értékeket is vizsgálnak, ahogy dr M. mondta: szorosabb kontroll. Nekem annyira nem tetszett ez az egész, ezért eldöntöttem, hogy köszönöm, de jó lesz nekem a régóta használt Utrogestan, kicsit fáztam ettől az egésztől. Reggel, mikor megérkeztem megkérdeztem az egyik szülésznőt, hogy mi van akkor, ha én ezt most visszautasítom? Úgy nézett rám mintha egy másik bolygóról jöttem volna, nem értette az egészet. Mondta, hogy ilyen még nem volt, beszéljem meg az orvossal. ehelyett az történt, hogy elkezdtünk beszélgetni és meggyőzött, hogy ugyanaz a hatóanyag, régóta forgalomban vannak ezek is, annyi az egész, hogy Brüsszelnek jelenteni kell, hogy mik a tapasztalatok. Nem szívesen, de aláírtam mindent, hadd szóljon..
11re visszamentem, szerencsére találkoztam egy ismerős lánnyal, aki épp túl volt  a leszíváson és beszélgettünk. Viszonylag hamar sorra kerültem. Dr M. szerint gyönyörű lett a hormonértékem, mondtam is neki, hogy szeretem mikor ilyen szépeket mond :) Leszívás kedden, reggel 9 óra nulla nullakor. Tüszőrepesztő injekció vasárnap este 9 óra nulla nulla. Ez nagyon fontos, állítólag ezen múlik az egész. Oké, hiszek neki. Így majd bemegyünk a Klinikára, hogy valaki izomba beadja az egy ampullát. Valaki kettőt kap, én egyet, ez is, hogy mitől függ, nem tudom?

Mostmár tényleg nagyon rápörögtem erre az egészre, kicsit le kell csavarodnom a témáról, nehogy a végén szúrjam el a túlzott aggódással és a hülye, női agyalásommal. Mindig is ilyen agyalós típus voltam, aki előre elképzeli a párbeszédeket is, ha találkozik valakivel. Vannak általában A-B és C verzióim.

Ma viszonylag korán (9) keltem, mert az agyam bekapcsolt. Délután D. nagybátyjának  a70 éves meglepi szülinapi bulijára megyünk, és bevállaltam, hogy sütök valamit. A valami az kimerül a muffinban, merthogy mást nem igazán tudok sütni.
Hajat kell festenem, mert több mint 3 hónapja nem volt és a szép kis fehér hajszálaim rikítanak a mondhatni fekete hajamban.

Már nagy az izgalom!

Hétvégén megvolt a temetés, nagyon szép volt, ha lehet ilyet mondani. Rengeteg rokonnal találkoztunk, köztük egy fiatal házaspár, akik lassan másfél éve hiába próbálkoznak babügyben. Nemsokára mennek a BMC-be. A lánynak progeszteronhiánya van, azt nem tudják még, hogy a sráccal van-e valamilyen probléma. Láttam rajtuk, hogy nagyon érdekli őket a mi kis lombikunk, ezért kértem is a lányt, hogy jelöljön be facebook-on és ha bármilyen kérdése van, nyugodtan tegye fel. Nem gondoltam, hogy a tágabb családban is lesz valaki, aki hasonló cipőben jár...
A temetésen ismét megfázhattam, és most már köhögök is, jeleztem dr M.-nek, aki azt mondta, hogy nem kell antibiotikum. Elmentem háziorvoshoz, kiírt táppénzre, és szerencsére csak Naturlandos köptetőt kaptam, ami 160 Ft volt, végre valami támogatott cucc :)
Szombaton reggel iszonyatosan elkezdett görcsölni a hasam, majdnem elájultam, és eközben hánytam..el lehet képzelni! szörnyű volt! Nagyon megijedtünk, hiszen a tünetek túlstimulációra utaltak. Gyorsan felhívtuk a klinikát, hogy most akkor mi legyen, 300 km-re vagyunk és be kéne adni újabb 2 adag Fostimont. Az orvos azt mondta, akkor van túlstimu, ha ezek a tünetek nem múlnak el, és adjam be nyugodtan a szurit, has baj van, menjünk ügyeletre. Úgy döntöttünk, nem bízunk engem egy vidéki kis kórház ügyeletére, inkább temetés után visszajöttünk gyorsan Pestre. Szerencsére azóta semmi bajom. Csak ez a hülye székrekedés ne lenne! :( most már mindig ez lesz, mert ugye a Bromot nem hagyhatom abba?! emiatt totál el vagyok keseredve. :(
Tegnap voltam reggel vérvételen majd ultrahangon. Dr M. azt mondta meg van elégedve, jó a véreredmény és szépen nőnek a tüszők. Napi 2 Fostimont kell szúrni, gondolom ez azt jelenti, hogy könnyen stimulálható vagyok. Legalábbis én így könyvelem el magamban. Ha nem így van, nem akarom tudni :)
Reggel találkoztam azzal a lánnyal vérvételen, akivel a tavalyi műtétemen egy kórteremben voltunk. Mesélte, hogy június óta -kapaszkodjatok - 4 műtéte volt már, minden műtét után kb. két héttel újabb cisztái vannak! A legdurvább 17 centis volt! 2 lombikon van túl, most jön a harmadik. Nagyon megsajnáltam, nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Elkezdte egy hónapja a makrobiotikát, remélem használni fog neki.
Tegnap nem tértem magamhoz a további 4 műtét miatt, elképesztő!
Ehhez képest én sine morbo vagyok..
Azon is elgondolkodtam, hogy mit üzenhet a szervezetünk a cisztákkal? Mi nem működik jól?

Van egy lombikos fórum, amin aktív tag vagyok, és ahol most nagyon negatív hullám van, ugyanis sorra jönnek a lányok a hírekkel, hogy ne sikerült. Szerintem, akik még hátra vagyunk, mind úgy gondoljuk, hogy na majd én..! Az egyik lány írta, hogy a prof. azt mondta, hogy nagyon ritka, hogy valakinek elsőre sikerül, ne keseredjen el. Ez azért eléggé lelomboz, még akkor is, ha tudom, hogy így van.

Levágattam a hajam, kellett egy kis tavaszi megújulás :) és imádom, sokkal jobban érzem most így magam.

Élet és halál

Ma reggel 6 óra 10 perckor csörgött a telefonom, anyukám volt. Már akkor tudtam, hogy baj van, nem szokott ilyen korán hívni. Meghalt a nagymamám, 79 évesen. Egy idősek otthonában élt néhány éve, parkinson kórja volt. Különös, hogy éppen ma éjjel azt álmodtam, hogy telefonon beszélek vele. Azt már nem tudom, hogy miről beszéltünk, de tudom, hogy megtörtént.
ő volt az utolsó nagyszülőm, ezért különösen nehéz feldolgozni. Nekem nagyon sok pozitív emlékem van a nagyszüleimről, még főként gyerekkoromból, amikor sokat nyaraltunk náluk.
Úgy tudom nem szenvedett, álmában érte a halál. Nyugodj békében, mama!

A mai nap másik fő eseménye az a bizonyos 20.-i reggeli vérvétel majd délben dr M. 3/4 12 re érkeztem, de legalább 10en voltak előttem, még jó, hogy volt nálam zene. Szóba elegyedtem két lánnyal, miközben várakoztunk. Az egyik lány története teljesen letaglózott: 4 éve műtötték először Komáromban, mert volt egy 7 centis cisztája, emiatt laparotómiát végeztek rajta, azaz felvágták az egész hasát és emiatt a  ciszta miatt kivették egy és 3/4 petefészkét, azaz maradt neki egy fél, vagy egy negyed!!! Persze szegény azt sem tudta mi vár rá, úgy tálalták, hogy rutinműtét lesz, nem is tudta mit fognak vele csinálni, aláírt mindent. Ja, a tényt, hogy csak egy fél petefészke maradt, hónapokkal később, egy másik orvostól tudta meg. Azóta többször műtötték, utoljára az én orvosom, dr B., aki mentette, amit lehetett.
Elmesélte ezt az egészet és azt éreztem, hogy dühös vagyok! Dühös voltam, mert huszonéves a lány és lombikkal küzd, mert alig van már valamije odabent, a hozzá nem értés miatt! Ma is megfogadtam, hogy nem fogok automatikusan bízni az orvosokban, hanem utánajárok dolgoknak. Én is megjártam, de talán nem ennyire, mint ez  a lány.
Visszakanyarodok a várakozásra. Egyszer csak megjelent a születési dátumom a kijelzőn. Besiettem, majd közölte rögtön dr M., hogy nagyon jó lett a mai vérvétel eredménye, kezdhetjük a Fostimont! Meg is mutatták, hogyan kell összeszívni-szúrni, majd be is adták rögtön.
Ha minden jól megy 31-én leszívás, rá 2-3 napra beültetés. El sem hiszem, hogy már itt tartunk.
Azon lepődtem meg ma, hogy amikor közölte dr M., hogy jó az eredmény, olyan természetesnek érzetem,. hogy az lesz. Remélem a későbbiekben is meg tudom őrizni ezt a hozzáállást. Miközben jöttem ki tőle, megláttam egy nagy tálban az előre elkészített óvszereket egy nagy tálban és az jutott eszembe, hogy úgy van ez itt kitéve mint egy szoláriumban a cukorka:)

Holnap megyünk haza, mert szombaton temetés. Szörnyű lesz ez a hétvége. Pedig apának éppen szombaton lesz a születésnapja, már annyira vártuk. :(

Optimizmus, várakozás

Azt figyeltem meg, hogy az elmúlt hónapokban mindig vártam valamire, ez általában persze orvosi konzultáció, vizsgálat, eredmény. Most is ezt érzem.
Most éppen a március 20-át várom nagyon, amikor is megmondja dr M., hogy hogyan tovább. Kicsit elbizonytalanodtam Gonapeptyl ügyben, hogy biztosan kell e végig szúrnom csütörtökig, akkor is, ha addig megjön a menstruációm. Azért gondolom, hogy igen, mert menzeszről egy szót sem beszéltünk az orvossal.
A szurik nagyon jól mennek, magam sem gondoltam volna. Kikapom a hűtőből, fertőtlenítem a bőröm, kinyomom a levegőt és már bent is van. Meg se nyikkanok. Ez a legkevesebb amit tehetek.
Eddig - lekopogom - nem sok mellékhatást tapasztaltam, sőt, ha lehet így mondani, úgy érzem magam mint egy vonat, amit hosszú idő után végre sínre tettek és csak halad a kijelölt pályán, nem félve attól, hogy valami is eltérítheti. Megyek előre, teszem, amit kell.

D. pár napja azt álmodta, hogy van egy kisfiúnk. Érdekes, mert én is fiúról álmodtam, ráadásul kettőről! :) D. inkább lányt/lányokat szeretne, mindig hangot is ad ennek. Mondtam neki, hogy nem szabad ezt mondogatnia, mert mi van, ha fiú lesz? Nekem annyira mindegy, nem is tudnám eldönteni, hogy melyik legyen. Ami estemben nem meglepő, ha bemegyünk egy éttrerembe és csak kétféle kaja van, akkor tuti, hogy hezitálok percekig, hogy melyiket rendeljem? Persze tuti, hogy a rosszabbik mellett döntök. És ha több a választék, ez csak halmozódik. Szóval, én örülök, hogy eme szép választás, minjt a gyermekeink neme a jóistenre van bízva! :)

A mai nap elég eredményes volt, már délre kitakarítottunk, főztem borsófőzeléket, és vettem egy cipőt a Deichmannban. Nem sok fantázia van benne, fekete, telitalpú, de most ilyen kell. Majdnem vettem egy táskát is, de nem volt kívül semmilyen cipzáros rész, ahova pl. a bérletemet be tudom tenni, így otthagytam.
A cipő kb ilyen, nekem bejön:

A héten kellett volna mennem a pszichológushoz, ami sajnos önhibámból elmaradt. Pedig már ott voltam az utcában, de egyszerűen olyan pánik fogott el, hogy képtelen lettem volna egy métert is tovább menni. Nem is részletezem...De nem bánom, hogy eljöttem, mert ott és akkor ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam. Néha több mozgásterem van, néha kevesebb. Örülök, hogy ma sikerült vennem egy cipőt, sikerült kb. 20 percet eltöltenem egy üzletben anélkül, hogy ki kellett volna rohannom. Nézőpont kérdése.

Régebben írtam. És elég jól ment, azt hiszem. Azt érzem, hogy most nem megy. Csak kis szösszenetek voltak, de szerettem magamnak azt a részét. Érdekes, hogy mindig csak akkor tudtam írni, amikor nagyon bántott valami vagy nagyon szomorú voltam. Talán azért nem megy most, mert bizakodó vagyok...
Hiszek magamban, azt hiszem.

Első szuri

Ma szuper napom volt! :)
Délre kellett mennem a SOTE-ra dr M.-hez, aki elmondta, hogy minden eredményem szuper lett, kivéve a prolaktin, az sajnos magas, így Bromo-t kaptam rá. Nap felet kell szednem egy hétig, majd egy egészet este. Nagyon tartok a mellékhatásoktól, sok rosszat hallottam róla. Csinált hüvelyi ultrahangot, és semmilyen cisztát nem talált, mindkét oldalon tiszta vagyok! Elmondta, hogy akkor kezdődhet a program, de előtte bemutat a profnak. Ez meg is történt kb. 40 másodperc erejéig. A prof elmondta, hogy a súlyos endó miatt szükséges a "szervezeten kívüli megtermékenyítés". Oké. Kaptam egy rakat receptet, elmentem a Mikszáth téri patikába kiváltani, háát, ott is hagytam 110.000 Ft-ot!!! Számítottam rá, hogy sok lesz, de azt hittem 90 körül megállunk. Egy nagy szatyor injekcióval, tablettával,  fecskendővel, fertőtlenítővel visszaballagtam a Klinikára, hol egy nagyon kedves asszisztens megmutatta, hogyan tudom beadni magamnak a szurit. Gyakorlatilag én adtam be magamnak, de nem volt vészes, rosszabbra számítottam. Inkább csípett utána. Hazajöttem, mert mondta a gyógyszerész, hogy a gonát minél előbb hűtőbe kéne tenni.
Annyira örülök, hogy eljött ez a nap! Tudom, hogy hosszú út áll még előttem, és azzal is tisztában vagyok, hogy mik az esélyeink, DE én azt várom, hogy legyek túl az első ilyen programon, tudjam meg, hogy milyen. Nem nagyon szeretem az ismeretlen dolgokat.
A mellékhatásoktól tényleg rettegek, tudom, mennyire meg tudják keseríteni a mindennapokat. Főleg attól, hogy megint felmegy nagyon a vérnyomásom, mint a műtét utáni Diphereline injekciótól. Na az szörnyű volt.
Azt nem tudom, mikor lehet ebből legkorábban leszívás és beültetés. 20-án, ha megyek vissza, majd okosabb leszek.

Hétvégén itt voltak tesómék, jól elvoltunk. Húgom sütött nekem sacher tortát, szigorúan xilittel, még a lekvár is xilites volt! Nagyon finom lett, mindenkinek ízlett. Este beszélgettünk, szombaton elmentünk sétálni, mivel gyönyörű idő volt. Igaz, hogy dr. B. 4 hétig tiltotta a sportot, de azért egy picit rollereztem. Tök jó volt!
 Szülinapomra d.-tól kaptam egy szuper fülhallgatót, AKG márkájút. Most már nem hallom a buszt reggelente, ahogyan zörög-zajong. Anyóséktól pénzt kaptam plusz egy tök jó körömápoló cuccot, reszelővel, ollóval...stb.

Tegnap volt egy megbeszélés a munkahelyemen, ahol arra tértünk ki, hogy meddig maradok, mert a kolléganőm mellé kell akkor valaki mást tenni. Tudniillik mi párban dolgozunk. Úgy saccoltuk, hogy márciusban még vagyok végig, addig úgysem lesz leszívás, beültetés. Jó lenne addig belehúzni a munkába, hogy ne hagyjam szarban a kolléganőmet.

Itt a tavasz, nagyon jó érzés élvezni a napsütést, az illatokat és a madárcsicsergést!

Itthon lelkisen

Reggel a háziorvosnál indítottam, aki azt mondta, jobbnak látja, ha még ezen  a két napon maradok a fenekemen és nem megyek dolgozni, főként, hogy még mindig vérezgetek. Hallgattam rá, de nagyon lelkifurdalásom van a munka miatt, holott, tudom, hogy most nekem ez a legfontosabb, hogy minden rendben legyen velem és a szervezetemmel.
Holnap jönnek tesómék, a szülinapomat fogjuk ünnepelni, már nagyon várom. Főként a pici lányukat, a drága kis keresztlányomat. Ő egy igazi kis huncut tündér!
Recepteket nézegetek, hogy mi legyen a hétvégi menü. Tesómék tartják nagyböjtben a húsmentességet péntekenként, így holnap halat fogok készíteni. Ehhez el kellene mennem bevásárolni, szerintem később elugrok az Aldiba. A nehéz dolgokat majd a kocsiban hagyom, hogy ne nagyon cipekedjek.
Kérdeztem dr. B.-t, hogy mikor lehet HSK után sportolni, de azt írta, majd csak 4 hét múlva! Pedig már annyira szeretnék a jó levegőn mozogni. :( hétvégén viszont tervezünk egy nagy sétát a Népligetben.
D. március 15-én el akart menni túrázni a barátaival, de így, hogy nekem az orvos nem engedi még a mozgást, én nem mehetek.

Ma reggel nagyon rossz volt a háziorvosnál, rengetegen voltak, nem bírtam azt a sok embert, alig hittem, hogy kiszabaduljak onnan.

Ma van a születésnapom. A 30. Barátnőm hívott reggelt és üdvözölt a harmincasok klubjában, azt mondta tartós tejet már ne vegyek és a Monte Cristo grófját se nagyon erőltessem már, mikor mondtam neki, hogy még hátra van vagy 1000 oldal :)

Ő is hasonló cipőben jár mint én, babát szeretne. Nagyon. Terhes volt, de sajnos 5 hónaposan elveszítette a babáját és nem tudják, hogy miért. Nincs válasz. Régebben beszélgettünk erről, ma már inkább gyógyulni igyekszik. Sok mindenkiből meríthetek erőt. A barátnőm, K.  jár egy pszichológushoz, ahová engem is elvitt, most együtt szoktunk menni. Jövő szerdán lesz a legközelebbi ilyen program, már nagyon várom.

Itt a blogspoton van Heniii oldala, na őt is nagyon sokat olvasom és elképesztő, milyen erősnek tartom őt. Bárcsak tudnék én is úgy gondolkodni, élni. De legalább van célom, van hová fejlődni.

HSK után

Már itthon vagyok HSK után, és az a legeslegjobb, hogy azt mondta az orvosom, dr B., hogy nagyon szép méhem van! Hát lehet egy nőnek ennél szebbet mondani? ;)
Most is megállapítottam a SOTE I.-ről, hogy nagyon jó kórház vagyis Klinika. Most 4 ágyas kórterembe kerültem, nagyon aranyos 2 szobatárssal. Mind  a kettejük még elég tapasztalatlan volt laparoscopos műtétet illetően, mindent tőlem kérdezgettek, így persze hamar elment az este, beszélgettünk. És még az is szuper volt, hogy igazán szociális voltam és nem visszahúzódó, félénk. :) nekem ezek nagy dolgok.
A vérnyomásom persze mindig magas volt, 150-170 között ingadozott, óránként méregették, ami csak pluszban idegesített. Hiába mondtam, hogy nekem még orvos nem mért normális vérnyomást és, hogy otthon tényleg 120/80. Na mindegy. Mondta  a nővér, hogy vegyem be a Frontint plusz még egy vérnyomáscsökkentőt és hogy ne izguljak, ettől nem fog elmaradni a HSK. Így kicsit megnyugodtam.
A műtőben is szuper aranyos volt mindenki, persze én nagyon izgultam, de szerencsére hamar jött a jól ismert szédelgés majd képszakadás. Tegnap kicsit görcsölt a hasam, de ma már nem, már csak vérezgetek. Holnap szerintem megyek dolgozni.
És a legjobb hír a jó hírek között, hogy felvittem a zárójelentést az ARO-ra, ahol mondta az asszisztens, hogy ha ma van a 13. napom, akkor a 20. napon mehetek Murber doktorhoz megbeszélésre, aki majd felírja a szurikat. Találkoztam az orvossal is, de csak egy fél percre. Mondta, hogy kedden délben menjek. Ami viszont butaság volt hogy elfelejtettem rákérdezni a magas prolaktinra, amit ugye pénteken kilestem a kórlapomból. Azért lett volna jó, mert akkor már esetleg felírta volna a Bromociptrint. Na majd kedden, gondolom.
Ezután hívtam egy taxit és hazajöttem. Anyukám még itt van, süt-főz, vasal, mint egy kis robotgép, olyan :) nem lehet leállítani.
Várom haza a férjem, hiányzik, hogy egy kicsit megpuszilgassam. Jaj, azt úgy szeretem:)

Azt hittem, könnyebb lesz...

Azt hittem, könnyebb lesz az első sorokat virtuális papírra önteni, de ülök egy ideje a számítógép előtt és nézek ki a fejemből.
Hol kezdjem?
Talán ott, hogy mi célból született ez a blog.
Hitből, reményből és vágyakozásból. Félelmek elűzésére, kibeszélésére, terápiás célzattal, kíváncsiságból és még azt hiszem, szórakoztatásból is. Merthogy ezek az érzelmek vannak most bennem, amiket készülök kiírni magamból.
Nem tudom, lesz-e olvasóm, nem tudom, lesz-e kitartásom hozzá, vagy segít-e egyáltalán.

Az alapfelállás maholnap 30 év, egy férj (D.), egy lakás, egy állás, mondhatni normális élet. Babát szeretnénk, ami egy IV. stádiumú endometriózis miatt lombik programmal javasolt, amit el is kezdtünk néhány hete a SOTE I. sz. Női Klinikán. Túl vagyok jónéhány vérvételen, rákszűrésen, megbeszélésen, márcsak egy méhtükrözés (HSK) hiányzik, amit holnap ejtenek meg a Klinikán. Ma 4 órára kell bemennem és bent tölteni az éjszakát, hogy holnap talán negyediknek elaltassanak és megvizsgálják a méhem felszínét, állapotát. Anyukám most jön vidékről, D. kiment elé a vonathoz. Miért kell anya jelenléte? Nem is tudom. D. nem tud ott lenni holnap és ha valóban 4. leszek, az azt jelenti, hogy csak valamikor délután került rám a sor, és anya legalább eltereli a figyelmem. No meg említsük meg a pánikbetegségem is, ami nem elhanyagolható az esetemben. Csúnya, szemét kis dög, ami nem kicsit megkeseríti, megnehezíti az életem. Párosul mellé egy kis szociális fóbia is, azaz ember-iszony, vagy hogy is mondjam. Szóval kicsit tartok egy 4 ágyas kórteremben tölteni az éjszakát, vadidegen emberekkel. Míg más úgy fogja fel, hogy beszélget, eszmét cserél, addig én kb. rettegek sokszor, ha idegenekkel kell beszélnem. Vagy ismerősökkel..néha az még rosszabb.
Vannak jobb és rosszabb napok. De úgy vagyok ezzel, hogy nem lehet az, hogy a pánikbetegség meggátoljon abban, hogy kisbabánk legyen, nekünk ugyanúgy jár mint másnak. Ugye?
Viszem a kórházba a pozitív gondolkodás könyvemet meg jónéhány Két pasi meg egy kicsi részt a tabletemen (Henrí), hátha elűzik az aggodalmaskodásomat. Habár D. azt hajtogatja napok óta, hogy ez csak egy vizsgálat, nem kell pánikolni.

Most befejezem, mert rotyog a húsleves és a húson kívül még nem került bele semmi. Ja és még pakolnom kell, fazonborotválnom, hajat mosni, ilyesmi.