2014. március 29., szombat

Álmatlanság

Valami nincsen rendben velem.
Napok óta éberen alszom, tegnap éjjel meg egyenesen nem tudtam aludni. Vagyis az volt a baj, hogy néztünk egy filmet, egy nagyon rossz filmet, amit fél óra keresgélés után sikerült kiválasztanom,és persze, elaludtam rajta. Felébredtem a kanapén fél egykor, elmentem pisilni, bementem a hálószobába és lehet, hogy az volt a baj, hogy a telefonomon megnéztem egy-két dolgot. Persze az agyam rögtön beindult. Mi máson is pöröghetne, mint az egész lombik téma? Kérdeztem D.-t, hogy ugye én nem vagyok rágörcsölve a dologra? Mert nem érzem úgy. Azt válaszolta, hogy hát az is egyfajta rágörcsölés, hogy minden este lombikos fórumokat és okosságokat olvasgatok. De tényleg minden este. Lehet, hogy igaza van?
Na, de hogy lehetne ezt tudattalanul és sötétségben tapogatózva végigcsinálni első alkalommal? Nekem nem megy. Megjegyzem egyszer hánytam is éjjel. Vagy a lilahagyma, vagy az idegesség...


Tegnap ismét Klinika, vérvétel, uh. Még szerdán mondta dr M., hogy van valamilyen kísérlet, ami kétfajta progeszteronkészítményt hasonlít össze és részt tudok benne venni. Emiatt tegnap éhgyomorra kellett érkezni, mert a vérből többfajta értékeket is vizsgálnak, ahogy dr M. mondta: szorosabb kontroll. Nekem annyira nem tetszett ez az egész, ezért eldöntöttem, hogy köszönöm, de jó lesz nekem a régóta használt Utrogestan, kicsit fáztam ettől az egésztől. Reggel, mikor megérkeztem megkérdeztem az egyik szülésznőt, hogy mi van akkor, ha én ezt most visszautasítom? Úgy nézett rám mintha egy másik bolygóról jöttem volna, nem értette az egészet. Mondta, hogy ilyen még nem volt, beszéljem meg az orvossal. ehelyett az történt, hogy elkezdtünk beszélgetni és meggyőzött, hogy ugyanaz a hatóanyag, régóta forgalomban vannak ezek is, annyi az egész, hogy Brüsszelnek jelenteni kell, hogy mik a tapasztalatok. Nem szívesen, de aláírtam mindent, hadd szóljon..
11re visszamentem, szerencsére találkoztam egy ismerős lánnyal, aki épp túl volt  a leszíváson és beszélgettünk. Viszonylag hamar sorra kerültem. Dr M. szerint gyönyörű lett a hormonértékem, mondtam is neki, hogy szeretem mikor ilyen szépeket mond :) Leszívás kedden, reggel 9 óra nulla nullakor. Tüszőrepesztő injekció vasárnap este 9 óra nulla nulla. Ez nagyon fontos, állítólag ezen múlik az egész. Oké, hiszek neki. Így majd bemegyünk a Klinikára, hogy valaki izomba beadja az egy ampullát. Valaki kettőt kap, én egyet, ez is, hogy mitől függ, nem tudom?

Mostmár tényleg nagyon rápörögtem erre az egészre, kicsit le kell csavarodnom a témáról, nehogy a végén szúrjam el a túlzott aggódással és a hülye, női agyalásommal. Mindig is ilyen agyalós típus voltam, aki előre elképzeli a párbeszédeket is, ha találkozik valakivel. Vannak általában A-B és C verzióim.

Ma viszonylag korán (9) keltem, mert az agyam bekapcsolt. Délután D. nagybátyjának  a70 éves meglepi szülinapi bulijára megyünk, és bevállaltam, hogy sütök valamit. A valami az kimerül a muffinban, merthogy mást nem igazán tudok sütni.
Hajat kell festenem, mert több mint 3 hónapja nem volt és a szép kis fehér hajszálaim rikítanak a mondhatni fekete hajamban.

2 megjegyzés: