2014. április 24., csütörtök

Boldogság, gyere haza!

Valamit kezdenem kell magammal, mert napok óta olyan motiválatlan és kedvetlen vagyok. Nincs kedvem senkihez és semmihez, néha még ahhoz sem, hogy felvegyem a telefont.
Munkahelyi gondjaim is vannak, váltani kellene, de annyira nehezen szánom rá magam. Nem szeretek bejárni és a munkatársaim sem érdekelnek. Nagyon nem engedek közel senkit magamhoz. Pedig alapvetően nem rossz emberek, szeretnek, de valahogy nem vagyok rájuk annyira kíváncsi. Nem járunk el együtt munka után, soha. Nem is lenne rá igényem, bőven beérem azzal,. hogy napi 8 órát együtt kell töltenünk.
Nem tudom, hogy ennek a mostani letargiának van-e köze a sikertelen lombikhoz? Alapvetően úgy gondolnám, hogy nem ettől van és hogy túl vagyok rajta, de lehet, hogy tudat alatt motoszkál bennem és rág belülről. Pedig higgyétek el, nem azzal telnek a napok, hogy emésztem magam ezen és nem olvasgatok óránként hasonló helyzetben lévő emberekről és nem görcsölök ezen.
Szeretném megtalálni a belső békémet. Szeretnék újra hazatalálni önmagamhoz, mert ez a mostani Cic Morgó csak halovány árnyéka önmagának.
Nagyon hiányzik a húgom. Ők egy másik városban élnek, tőlünk több mint 200 km-re. :( Kétnaponta beszélünk telefonon, de az nem ugyanolyan, mintha találkozhatnánk. Ő ki tud belőlem valami olyat hozni, amit nagyon szeretek magamban. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy mellette tudok olyan lenni amilyen igazán vagyok, vagy igazán lenni szeretnék. (Vagy csak voltam..?)

Nőgyógyászatilag minden ok, most van elvileg a peteérésem. Akartam venni ovu-tesztet, de úgy döntöttem, nem fogok naponta csíkra pisilni és ezen is idegesíteni magam. Inkább csak szexelünk és punk-tum! :)
Aztán ha a Jó Isten vagy akárki is figyel ránk azt akarja, hogy azon az egy, szűk, nehezen átjárható petevezetéken keresztül mégis célba érjenek D. kiskatonái, akkor nagyon boldogok leszünk...


2014. április 20., vasárnap

Hivatalos eredmény

Pénteken volt a mâsodik hcg vérvétel, majd dél körül beszéltünk dr M-mel. Ez most nem sikerült- mondta. Mondtuk neki, hogy tudtuk már, mert megjött a menzeszem. Kérdeztem töle, hogy mi történhetett, hogy ilyen hamar megjött? Azt mondta, valóban szokatlan, de azt jelenti, hogy nem tudott a baba beágyazódni. Kérdeztem, hogy nem lehet e, hogy kevés volt a progeszteron. Azt mondta, szerinte már az is tùlzás, amit a programban kapunk. Nem ez volt a probléma.
A jó hìr az, hogy ùgy néz ki, beleférünk még a nyári szünet elött egy protokollba, majd jùnius elején kell dr. M-nél jelentkezni és megbeszéljük a részleteket.
Az elsö sikertelenségen tùl vagyok. Már tudom ,milyen érzés. Már tudom, milyen a protokoll, az injekciók, idöbeosztás, vizsgálatok. Ez a pár hét-hónap hamar el fog menni és nekivágunk a következönek. Egyébként nem is bánom, hogy van ez a kis szünet két protokoll között, nem lenne jó most azonnal belevágni. Kell egy kis feltöltödés, föleg lelkileg. Jól vagyok, de jobban kell lennem.
Mindenkinek Áldott Hùsvétot kívánok! :)


2014. április 16., szerda

Van még idő

Eddig még nem írtam arról, hogy hogyan kezdődött ez a baba téma.
Amíg nem jött az endometriózis és az orvos azon igen erős javaslata, hogy babára fel!, addig megmondom őszintén elég jól elvoltunk D-vel ketten. Mindig is tudtam, hogy szeretnék gyerekeket, ha lehet hármat, és azt hiszem, jól bánok velük, valahogy hamar megtalálom velük a közös hangot. Több embertől hallottam már, hogy nekem muszáj anyának lennem, mert látszik, hogy szeretem a gyerekeket. De valahogy nem kapartam a falat egy gyerekért és D. sem. Úgy voltunk vele, hogy persze, majd lesz. Egyidősek vagyunk, mind  a ketten 30 évesek. Mindig is úgy gondoltam, hogy az a 9 hónap arra van, hogy felkészüljünk a kisbabára, hogy felkészüljünk arra, az életünk mától meg fog változni.
Régen, a kapcsolatunk elején, kb 8 éve két alkalommal használtam esemény utáni tablettát. Érthető módon egy fél éves kapcsolattal, 22 évesen nem akartunk babát. Mostanában többször eszembe jutnak izgulós reggelek, amikor tesztre pisiltem és magamban fohászkodtam, hogy ne legyen pozitív...Az élet fintora..

Teltek-múltak az évek, fogamzásgátló másfél évig, majd amikor abbahagytam, nem jött meg hónapokig: a diagnózis: PCOS, ami teljesen hideg zuhanyként ért! Kijöttem az orvosomtól egy cukorbetegeknek szóló recepttel a kezemben és nem értettem, hogy mi is történik a testemben igazán? A csodagyógyszert, a metet az orvosom terheléses vérvizsgálat nélkül írta fel, hiszen ott volt a tipikus policisztás petefészek az ultrahangon. Azóta, mint egy jó katona szedem a napi két metet. A gyógyszer hatott, és ugyan hónapok alatt, de rendbe tette a ciklusomat. Megint fellélegezhettünk nőgyógyászatilag! Ekkor bekúszott az életembe a pánikbetegség, szar volt a melóm, az önbecsülésem és  a kapcsolatunk is a többedik hullámvölgyben volt. Egyik délután sírva hívtam fel anyukámat, aki elől titkoltam a pánikbetegségem, hogy most már nem bírom tovább, valahogyan segítsenek. Azonnal hazarendelt (vidéken laknak), táppénzre küldött és elvitt egy ismerős pszichiáterhez. Gyógyszert kaptam, amivel a kínok kínját éltem át néhány napig, aztán fokozatosan jobban lettem. Visszamentem dolgozni és nagyon jól éreztem magam. Nagyon szerettem akkor a munkatársaimat, mondhatni baráti viszony volt köztünk, sokat segítettek. Telt-múlt az idő, a gyógyszert kb egy év után gond nélkül leraktam és jól voltam, de nem sokáig, mert nemsokára szembe kellett néznem egy munkahelyi áthelyezéssel, kiszakítottak a megszokott, baráti környezetből és egy sokkal bonyolultabb, stresszesebb, nehezebb feladatot kaptam. A gondok kezdődtek és akkor már képbe került az endometriózis, a műtét és a lombik mint felvetés. Ismét pszichiáter, amikor már éreztem, ez így megint nem fog menni egyedül. Csakhogy most nem a régi orvosomhoz mentem, hanem egy másikhoz. Ugyanazt a gyógyszert kaptam mint anno, egyrészt mert terhesség alatt szedhető, és régen is használt már. Hát sajnos most nem úgy alakult. Nem mondom, hogy semmit nem segít, de közel sem vagyok jól.

Az endometriózis iszonyatos görccsel jelentkezett, négykézláb szenvedtem a szőnyegen és könyörögtem D-nek, hogy hozzon valamit a gyógyszertárból, mert nem bírom tovább ezt a fájdalmat. Két nospa és Algo-M enyhítette valamelyest a tüneteimet. Ez a nagy fájdalom először pisilés után jelentkezett. Emiatt kb fél évig minden éjjel! programozottan ébredtem pisilni, hogy ne arra keljek reggel, hogy nagyon kell, hogy soha többet ne kelljen azt az iszonyatos fájdalmat átélnem. Több kevesebb sikerrel, ugyanis még körülbelül négyszer fordult elő az elkövetkezendő fél évben. Az orvosom látott egy cisztát, azt mondta endometriózis, de várjunk, jöjjek vissza fél év múlva, hátha elmúlik! 5 hónap után, a fájdalmak miatt visszamentem és ott volt egy másik óriási ciszta, na ekkor ismerte be, hogy ő ehhez kevés, ide dr B. kell. Így kerültem hozzá. Műtétet és 6 havi gnRh-t javasolt. Azóta többször eszembe jutott, ha az első nőgyógyász nem várat fél évet, és rögtön laparoszkópiára küld, akkor meglehetne mindkét petevezetékem és nem kellett volna ez az egész lombik dolog...

A kapcsolatunk az évek folyamán nagyon jó lett D-vel, ő életem szerelme, imádom (főleg, amikor nem kis bunkócska :) ). Az endó műtét előtt kérte meg a kezem, mintegy jelezve, hogy bárhogyan alakul ős mellettem áll. Akkor nagyon féltünk a műtéttől, hiszen mindkét petefészkemen hatalmas ciszták voltak, kérdéses volt, hogy megmaradnak-e. Örökre hálás leszek az orvosomnak, dr B-nak, hogy ennyivel megúsztam (egy petevezetőt kellett eltávolítani).
Az esküvőnk decemberben volt, szűk családi körben, nagyon szép nap volt! Közben a műtét után vállaltam 3 havi gnRh injekciót, amitől nagyon féltem, nem is alaptalanul...A vérnyomásom az egekben volt tőle, nem volt ritka, hogy 170-180-as értékeket mértem. Minden nap szédültem, fájt a fejem, azt hittem, elájulok érzés, és mindemellett végig dolgoztam. Olyan munkám van, ahol nem csak leülöm a napi 8 órát, hanem ügyvédekkel, adótanácsadókkal és egyéb okoskákkal kell tárgyalnom elég sokat. Rengeteget köszönhetek a közvetlen kolléganőmnek, ő rengeteget segített nekem ebben az időszakban.
Január végén  a 3 havi GnrH után megjött a menstruációm és innen indult a lombik-procedúra. HSK és a többit már tudjátok.

Visszatérve a bejegyzésem elejéhez, mert közben már én is legalább háromszor elveszítettem a fonalat, szóval oda vissza, hogy hogyan jött ez a baba-téma. Hát így. A hónapok alatt, miközben  a lombikra készültünk és a környezetünkben is egyre több baba született, mi is sokkal közelebb kerültünk a gondolathoz: szülők leszünk, lehetünk és akarunk lenni.
Ez most elsőre nem sikerült. Nagyon szomorú vagyok és kicsit üresnek is érzem magam a veszteség miatt. Nem magam miatt, mert erős vagyok és bírom még, hanem tudom, hogy két pici kis élet volt bennem és sokszor eszembe jut, hogy bárhogyan is lesz majd, őket már elveszítettük. Akkor is ha zigóta a hivatalos elnevezés, és akkor is ha csak néhány milliméter. Ez nem számít. Próbálok nem nagyon belegondolni ezekbe és próbálom nem ezen kattogtatni az agyam.

Ezt az egészet csak azért írtam le, hogy magamat is emlékeztessem, hogy persze, lesz majd babánk, de nem kell a falat kaparni, van még idő.

2014. április 14., hétfő

Múlt, jelen, jövő

Ma már kicsit jobban voltam, talán csak kétszer sírtam el magam, akkor is azért mert beszéltem róla. Egészen ma estig rettenetesen véreztem, óránként elhasználtam egy éjszakai betétet.
Holnap elsö vérvétel. Vegyes érzelmekkel megyek oda ismét. Tudom, hogy eszembe jut majd a sok ott töltött óra, a félelem, a bizakodás, de muszáj lesz gondolnom a jövöre is. Arra is gondolni fogok, hogy 3 hónap és ugyanitt folytatjuk.
Ha csökken a vérzésem,akkor a héten visszamegyek dolgozni. Nem jó már itthon.
Alig várom, hogy elkezdjem a futást. A diétától futkos a hideg a hátamon, de muszâj lesz azt is tartani.
A nagy dilemmám most a hogyan tovább. Mármint fogamzásgátló vagy próba szerencse?
Nagyon nem akarok egy ùjabb gyógyszert szedni. Arra gondoltam, hogy ha tartanám a makrobiotikát, sportolnék, bevenném a leszarom tablettát, kenném a progi krémet és mondjuk havonta elmennék dr B-hez kontrollra, akkor jó eséllyel megùsznám az ùjabb endometriózist. Vagy nem. Ha szedem a gyógyszert, akkor nem lenne ennyi motivációm.
Azt érzem, hogy meg akarom ezt próbálni. Kicsit bìzni magamban. És hinni, hogy jó dolgok törtênnek majd velem.

2014. április 12., szombat

Vérzés, Klinika

A tegnap reggeli  semmi vérzést délután piros vérzés váltotta föl. Próbáltam hívni a klinikát, de nem vette föl senki. Estére már rendes, menstruációs vérzésnek tűnt a dolog. D.-vel beszélgettünk és noszogatott, hogy csak hívjak fel egy orvost. Persze senki nem vette fel ismét, már majdnem feladtam, amikor szerintem a portás bácsi bejelentkezett. Kértem egy ügyeletes orvost, ő átkapcsolt a szülészetre. Egy szülésznő vette fel a telefont, aki azt mondta, hogy ha így áll a helyzet, menjünk be rögtön és megvizsgálnak. Nem igazán értettem, mit tudnak vizsgálni rajtam, de természetesen azonnal kocsiba ültünk és 20 perc alatt ott is voltunk. Egy fiatal nő orvos vizsgált meg, ez volt az első alkalom, hogy nő vizsgált meg. Na mindegy.
Azt mondta, hogy két lehetőség van: ez a vérzés van gyengülni fog és akkor még van egy nagyon kicsi esélyünk, hogy valamelyik baba megmarad, vagy erősödni fog és átvált menstruációba. A kúpot nyugodtan használjam, ha a vér nem mossa ki. Ultrahang készítését nem látta indokoltnak, tekintettel arra, hogy ha van is ott valami, úgysem látszódna. Nem biztatott semmivel, azt mondta, jó eséllyel ez most nem sikerült. :( Sejtettük ezt már, mielőtt elindultunk, de azért izgatottak voltunk mind a ketten, hátha van valami csodagyógyszer, ami segítene a kis babáinknak. De nem. Nem volt mit tenni. 
Igazából én már csütörtökön este éreztem ezt, amikor megláttam az első piros foltot. akkor nagyon sokat sírtam. Tegnap már sokkal jobban voltam lelkileg. 
Ma megint nehezebb, hullámokban tör rám a sírás. 
Egyrészt nagyon optimista vagyok, ha a tényeket nézem. 30 éves vagyok, jó hormonleletekkel, könnyen stimulálható, D-nek is szuper kis katonái vannak. Minden esélyünk megvan egy sikeres lombikra.
De ott van a másik oldal, a lelki oldal. Hihetetlen, hogy egy kis gombostű hegynyi kis sejtecskékhez mennyire kötődtem. És D. is. Az a legnehezebb, hogy ilyen rövid ideig tartott. Hogy miért csak eddig voltam képes benntartani őket? Miért kezdtem el a 22. napon vérezni?? Nem hibáztatom magam, de valahol mégis csak velem történt testileg ez az egész. 
Nem tudom, hogyan tovább. Kedden vérvétel, és pénteken hivatalos eredményhirdetés. Kíváncsi vagyok, mit fog dr M. mondani. Választ tudom, hogy nem fogok kapni. Nem tudom, beleférünk-e még  a nyári szünet előtt egy újabb procedúrába. Remélem igen. 
Próbálok nem nagyon belegondolni abba, hogy mi történik ilyenkor. Abba, hogy kijönnek a véremmel együtt és...mi lesz velük. 
Tudom, hogy összeszedem magam, csak nem volt elég időm semmire. Úgy érzem nem kaptam elég időt és ez fáj a legjobban. 


2014. április 11., péntek

Képzavar

Este,miután a rózsaszìnü wc papir egy alkalommal egyértelmü pirosas jeleket mutatott, nagyon összetörtem. Odahìvtam D-t és megmutattam neki, láttam,hogy nagyon szomorù. Bögtem, majd letusoltam és felraktam a progi kùpot. D. Lefeküdt aludni már fél kilenckor, anélkül, hogy egy szót szólt volna...ez elég rosszul esett töle. Azzal töltöttem az est további részét, hogy U2 blogját olvastam elejétöl a végéig. Valahogy megnyugtatott.
Lefekvés elött rettegve mentem pisilni, de semmi nem volt, nem igazán értettem. Ma reggel megint semmi. Kùp be és írom a blogot. Egyâltalán nem érzek semmit, se hasfájáz, se cicifájás, semmi. Viszont bánatomat zabálásba folytom. Nem szép szó: zabálni, de amit pl. Tegnap is véghezvittem, arra tökéletesen illik! Leírom, mit fogyasztottam tegnap: ( ne kövezzetek meg, kérlek :)
reggelire egy zsömle saját keszítésű körözöttel
zöldbableves, 2 adag
kb 2 db híján egy csomag vaníliás karika
fél csomag szotyi
1 túró rudi
1 körte
1 cs pisztácia
1 adag sült édesburgonya
1,5 szelet zsíros kenyér zöldségekkel
kb negyed cserpes joghurt
És nem jut eszembe, hogy mit ettem még délután ,miközben a Nászajánlatot néztem. Imádom azt a filmet! Szóval saccperkábé ennyi mindent összezabáltam. Megmértem magam reggel, de nem hízok egyelőre...mondjuk én mást látok a fejemen.
szóval most itt fekszem a kanapén és mindenem csuriban van, hogy ahogy jött ez a vérzés, úgy távozzon is, nem érdekel, hogy hová.


2014. április 10., csütörtök

Nem tudom

Tegnap észrevettem,hogy barnás színü a wc papir. Ma már mondhatni rózsaszín kezd lenni. Néha. Mert néha meg nincs semmi. És megörülök ettöl!! Azt hittem, tovább tart majd, hogy minden rendben lesz. Annyira fáj a szìvem. Nézem a képüket és egyfolytában arra gondolok, hogy akarjanak még velem maradni. Hogy adjanak még idöt nekem. Még csak péntek óta vannak velem, és ma még csak csütörtök van. A hasam tegnap óta nagyon szurkál, emiatt tegnap ki sem mozdultam a lakàsból, próbaltam többet feküdni. Dr M. Azt mondta, éljek ugy mint máskor, ehhez képest én többet pihentem, nem dolgozom.
Dühös vagyok, mert nem akarom elengedni öket és mégis nagyon szomorù vagyok most.

2014. április 8., kedd

4. Nap

Gyönyörű reggel van, állítólag az év eddigi legmelegebb napja. Letelt a 3-4 nap, amit fekvésre, pihenésre szántunk, ma már lehetne mocorogni. Kedvem lenne elmenni turiba, bevásárolni, autókázni, sétálgatni. Annyi mindenhez lenne kedvem. És annyi mindent nem tehetek meg. Még ez a fórum sem alkalmas arra, hogy írjak a pánikbetegségemről. Azt hittem, ez majd erre hej de milyen jó lesz. De nem. Valahogy azt érzem, hogy még csak írni sem akarok róla, még csak bele sem akarok igazán gondolni. Hess-hess-hess!

Ma reggel láttam Béres Alexandrát a tévében, a második lombik babáját várja! Annyira boldog volt! Mindig is nagyon szimpatikus volt nekem. Az első babájuk és most a második is a második lombik kezelésre sikerült. Azt mondta, kicsit olyan érzése van, hogy az első alkalommal az orvosával úgymond kikísérletezik, hogy mi jó a szervezetének, és talán ezért sikerül másodjára, mert addigra már flottul megy minden.
De nekem most is flottul ment minden..mindig, minden hormonszintem, eredményem tökéletes lett. Tudom, hogy nem ezen múlik..senki nem tudja megmondani, hogy mitől függ, velem maradnak-e a babák. Gondoltam arra, hogy elkezdem ezt a reggeli hőmérőzést, aztán rájöttem, hogy én annyira laikus vagyok még ehhez is, azt sem tudom, hogy kell ezt szakszerűen. Kikeltem az ágyból kb 20 perccel az ébredés után, tettem vettem, eltelt vagy 10 perc és akkor mértem meg a hőmet, 36,5 :/ aztán utánanéztem és elvileg úgy kell mérni, hogy ébredés után, azonos időpontban, még ágyban fekve. De hogyan, betakarózva? vagy nem? még ennek ma utána kell néznem.
Azt sem tudom, hogy az ET 4. napján kellene-e már emelkednie a hőnek?
Tegnap iszonyatosan fájt a mellem, a hasam néha szurkál. Tipikus mensi tünetek, vagy nem..?ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Tegnap történt valami.
Anyósom itt volt, segített ebben-abban. Kértem, hogy adjon nekem energiát. Ez valami reiki dolog, én se nagyon tudom, de végülis hiszek benne. Annyi az egész, hogy lefekszem az ölébe és ő ráteszi a kezét a felső mellkasomra, fejemre és csöndben vagyunk, egyenletesen lélegzem. Kb. 10 perc volt az egész és esküszöm nagyon jól esett! Általában forróságot érzek a keze helyén. Amikor már majdnem végeztünk, megszólalt a telefonomon az emlékeztető, pontban egy órakor. Anyós kérdezte, mi ez? mondtam, a telefonom. Majd hagytuk, had zenéljen, nem szakítottuk meg az energiaáramlást. Amikor kb 3 perc után végeztünk, anyósom megkérdezte, hogy mennyi esély van rá, hogy ő ezt tudta, hogy meg fog szólalni a telefon? Mondtam, szinte semmi, miért? Elmondta, hogy amikor elkezdte a kezelést, azt kérte a babáktól, hogy jelezzenek, ha jól vannak és jól esik nekik az energia, szólaljon meg 1 óráig a telefon. És megszólalt.
Tudom, hogy soha nem találna ki magától ilyet. Annál sokkal jobban hisze ezekben a dolgokban és egyébként sem az a típus. Nagyon jó érzés volt, le se tudom írni, milyen jó. Hogy az én babáim jól vannak.



2014. április 6., vasárnap

Visszaszámlálás megkezdődött

Boldog vagyok.
Pénteken minden rendben ment, 9 órára kellett érkeznünk, de csak 10 óra körül került rám sor. Dr. M. behívott az irodájába és elmondta, hogy nagyon jó minőségű, 8-9 sejtes embrióink vannak, a két legszebbet beültetik, a többi öt alkalmas a fagyasztásra. A fagyasztásról tudni kell, hogy -196 C fokon megőrzik nekünk díjmentesen 10 évig. Természetesen hozzájárultunk. Ezt követően mehettünk is a műtőbe, D. is bejöhetett és végig ott csücsült a fejemnél. Ez nagyon sokat jelentett. Volt egy ezer éves Flatron monitor, amire végig ki voltak a kis babáink vetítve. Az 1. és a 2. számú. Szépséges, egészséges kis sejtecskék. Fotót nem kaptunk, de megengedték, hogy lefényképezzük őket. D. úgy is készített fotót, hogy ő, én és a két kis sejtecske is látszódik, az első közös családi fotónk :) Maga a beavatkozás nem volt fájdalmas, inkább csak kellemetlen, de 8-10 perc alatt végeztünk is. Feküdnöm kellett még kb. 20 percig és még kint fél órát pihenni.
Ezután hazajöhettünk. Próbáltunk olyan utakon menni, ami nincs tele villamossínekkel és kátyúkkal. Többnyire sikerült, és sima útunk volt hazáig. Péntek óta gyakorlatilag nem sokmindent csináltam, pihenek, fekszem, néha felkelek 20 percre teszek-veszek, de csak nagyon finoman és keveset. D. nem is nagyon engedné. Ma van a választás, amire én nagyon szeretnék elmenni, az orvos szerint sincs semmi akadálya, mégis D. szerint nem kellene elmennem. Sőt, még azt találta mondani, hogy ha elmegyek, ő nem szavaz! Ezt a viselkedést nem igazán értem..
Anyósék nagyon rendesek, mindent elkövetnek, hogy segítsenek nekem, ma például a fehérjebevitel miatt lesz apósom túrós csuszája, amire várunk már egy ideje :) Amikor pénteken jöttünk haza, beugrottunk hozzájuk, és nagyon meg voltak hatódva, apósom még meg is könnyezte a dolgot. Tudom, hogy annyira jó lenne, ha sikerülne, azért is, mert nagyon jót tenne a családnak, kicsit összehozná az embereket úgy gondolom... Mindenki annyira pozitív és annyira meg van győződve arról, hogy nincs is más esély mint hogy sikerülnie kell! engem ez nagyon frusztrál, talán jobban frusztrál mint erősít. Mert nyomást érzek magamon, pedig tudom, hogy hülyeség. Persze azt nem tudhatom, hogy legbelül , igazán ki mit gondol. Talán egyedül unokatesóm mondta azt, hogy persze, nagyon szorítunk, de azért legyek erős, mert tudnom kell, hogy elsőre nagyon ritkán sikerül. Én ezen nem sértődtem meg, tudom, hogy igaza van.
Nagyon félek az elkövetkezendő két héttől, nem tudom, mit kezdjek magammal. Sajnos nem kertes házban lakunk, még erkélyünk sincs :( Naponta elmegyünk majd D-vel sétálni, ezt már megbeszéltük. De napközben egyedül leszek itthon. Sajnos mostanában nem köt le az olvasás sem, egyszerűen előveszek egy könyvet és nem tudok odafigyelni :( De azt hiszem, muszáj lesz újra nekiveselkednem! A téli ruháimat akarom elpakolni és elővenni a nyáriakat, emiatt mosni is kell és csomót vasalni. De egy napnál többet nem hiszem, hogy ezzel is el tudnék tölteni. Tesómék, szüleim, unokatesóim mind vidéken élnek, így nem az van, hogy átsétálok anyáékhoz pár órára.
A tüneteimről annyit, hogy napok óta rettenetesen puffadok, vettem be tegnap 2 szem Espumisant, de nem igazán segített. Mensi szerű fájdalmaim voltak tegnap. Ma enyhébbek a tünetek. Igyekszem nem figyelni a testem jelzéseit, de elkerülhetetlen, úgy gondolom..Nyomatom a tejet, joghurtot, túrót, cottage cheeset, főtt tojást. Már most a fülemen jönnek ki ezek a dolgok :)

Nagyon szeretném, hogy sikerüljön. Várom a babákat tiszta szívemmel. <3

2014. április 2., szerda

A kedvenc számunk a hetes


Itt vagyok, ragyogok!
Tegnap megvolt a leszívás és 10 kicsi petesejtet sikerült produkálnom, ami dr. M. szerint nagyon jó :) mi is nagyon örültünk neki. Eléggé izgultam reggel, de amikor a műtőben voltam, már éreztem, hogy jó dolog fog velem történni. Az altatóorvosról, nővérekről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, mindenki igyekezett nyugtatni, bíztatni és segíteni. Nagyon jól esik ez ilyen kiszolgáltatott és feszült helyzetben.
A leszívás után tök kóma voltam, azt se tudom, hogy az Anna hogyan adogatta rám a ruhákat :) Az embriológus közölte a jó hírt, hogy 10et sikerült leszívni, ezt később az orvos is megerősítette. Ma telefonált a férjem, és azt mondták, hogy hétnek sikerült megtermékenyülni!!!! Beültetés időpontja: péntek reggel 9 óra. 
Dr. M. teljesen elbizonytalanított, hogy most akkor mennyire is kell pihenni-mozogni. Szerinte mindent! csináljak ugyanúgy mint előtte és isten őrizz, hogy végig feküdjem az egészet! Azt azért én sem terveztem, hogy meresztem a seggem két hétig, de azért két-három napot szerintem feküdni fogok és utána pedig minden nap elmegyek sétálni, elvégzem a házimunkát, de kihagyom a cipekedést, porszívózást és olyasmit, amit azért megterhelőnek tartok. Dolgozni nem megyek, ezt már eldöntöttem. Nem akarom stresszelni magam, meg akkor mindenki minden nap csak kérdezgetné, hogy naaa, hogy vagy, hogy érzed magad..stb. Ami persze aranyos tőlük, de ettől frászt kapnék, az tuti!
Ez annyira megható érzés, hogy hét kicsi embrió ott csücsül valahol, és hogy ők a mieink, bárhogyan is alakul, a kettőnk közös kis sejtecskéi. Megkönnyezem, ha erre gondolok.

Ma még mindig szúrkál a bal petefészkem és valahogyan nem komfortos az egész, remélem holnapra már jobb lesz. A progeszteron kúpot tegnap este kezdtem el használni, persze elbizonytalanodtam, hogy akkor most ezt hova is kell dugni? csak mert azt olvastam róla, hogy végbélbe és hüvelybe is lehet helyezni, de a betegnapló, amit kaptam, egyértelműen olyan kérdéseket tesz fel, ami arra utal, hogy ez bizony hüvelybe való, így végül oda került. Nem annyira vészes a cucc, nem az a nagyon folyós, csöpögős. Azt hiszem a neve Cyclogest 400.
Sokat olvasgatok arról, hogy mivel lehetne segíteni az embriók megtapadását a progeszteron kúpon és a Cink-Mg-E vitamin-C vitamin-D vitamin kombón kívül. Azt olvastam, hogy például az édes burgonyában van progeszteron (tudom, hogy nem így helyes a kifejezés) és a szója készítményekben. Szóját biztosan nem fogok fogyasztani, ha lehet, semmilyen formában, de ezt az édesburgonya dolgot szerintem kipróbálom.