Boldogság, gyere haza!

Valamit kezdenem kell magammal, mert napok óta olyan motiválatlan és kedvetlen vagyok. Nincs kedvem senkihez és semmihez, néha még ahhoz sem, hogy felvegyem a telefont.
Munkahelyi gondjaim is vannak, váltani kellene, de annyira nehezen szánom rá magam. Nem szeretek bejárni és a munkatársaim sem érdekelnek. Nagyon nem engedek közel senkit magamhoz. Pedig alapvetően nem rossz emberek, szeretnek, de valahogy nem vagyok rájuk annyira kíváncsi. Nem járunk el együtt munka után, soha. Nem is lenne rá igényem, bőven beérem azzal,. hogy napi 8 órát együtt kell töltenünk.
Nem tudom, hogy ennek a mostani letargiának van-e köze a sikertelen lombikhoz? Alapvetően úgy gondolnám, hogy nem ettől van és hogy túl vagyok rajta, de lehet, hogy tudat alatt motoszkál bennem és rág belülről. Pedig higgyétek el, nem azzal telnek a napok, hogy emésztem magam ezen és nem olvasgatok óránként hasonló helyzetben lévő emberekről és nem görcsölök ezen.
Szeretném megtalálni a belső békémet. Szeretnék újra hazatalálni önmagamhoz, mert ez a mostani Cic Morgó csak halovány árnyéka önmagának.
Nagyon hiányzik a húgom. Ők egy másik városban élnek, tőlünk több mint 200 km-re. :( Kétnaponta beszélünk telefonon, de az nem ugyanolyan, mintha találkozhatnánk. Ő ki tud belőlem valami olyat hozni, amit nagyon szeretek magamban. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy mellette tudok olyan lenni amilyen igazán vagyok, vagy igazán lenni szeretnék. (Vagy csak voltam..?)

Nőgyógyászatilag minden ok, most van elvileg a peteérésem. Akartam venni ovu-tesztet, de úgy döntöttem, nem fogok naponta csíkra pisilni és ezen is idegesíteni magam. Inkább csak szexelünk és punk-tum! :)
Aztán ha a Jó Isten vagy akárki is figyel ránk azt akarja, hogy azon az egy, szűk, nehezen átjárható petevezetéken keresztül mégis célba érjenek D. kiskatonái, akkor nagyon boldogok leszünk...