2014. október 16., csütörtök

Lustasàg, àlomkór, vervetel

Alapvetően jobban vagyok, így a második trimeszterben, megszűnt a mindennapos hànyàs. Viszont amint korán kelek, mint pl ma, akkor nem kímél. Csak annyit szerettem volna, hogy fogmosás utan megtisztítom a nyelvem, hât azonnal róka lett belőle. Majd indultam is a háziorvoshoz, hogy a nővér arcába toljam a hiányos vèrképem. Erre ő: jaj, hàt nem tudom, a labor miért pont ezt hagyta ki, mi biztos, hogy kértünk mindent! ( na persze..) mindegy, levette a vért. Persze tömeg volt, várni kellett, előtte nem bírtam, ki kellett rohannom a mosdóba, ahonnan éppen egy közmunkás zöld mellényes hölgy távozott, irtó kellemes szagot hagyva maga utan. Hàt ott is kidobtam. Jövök ki, hogy kezet mossak és a mosdokagylónàl egy nő épp a vizeletét töltögeti àt kémcsőbe! A mosdokagylónàl! Eszem megáll...ki rohantam. 
Hétfőn lesz eredmény, mert holnap csak délelőttösek. Azért vettem a gyogyszertàrban Béres vitál vasat, addig inkabb szedem, baj nem lehet belőle. És igyekszem vasban gazdag ételeket fogyasztani. Szerintem tuti vas hiányom lehet mostanában, mert pàr napja olyan álmos, és lusta vagyok. 
A hasam tegnap is nagyon fajt, de màr lassan le sem írom többet, mert úgy látszik,ez àllandósulni làtszik. 
30-àn megyünk ultrahangra, aznap leszek éppen 16+0, remelem a picúrok megmutatjàk magukat. Rájöttem, hogy nem is azt várom igazán, hogy fiúk vagy lányok, hanem, hogy làssam őket mocorogni! Egyre nagyobb a kötődés, érzem. 
Azóta magzat mozgást nem éreztem, szóval ki tudja, az is Mi volt?
Amióta tudom, hogy akàr napi egy panadolt is be szabad venni, azóta nem fàjt a fejem. Jatszik velem a természet! Nagyon vicces..:) 
A hétvégi kiborulàsért óta kicsit lenyugodtam, nem tudom màr ki, de valaki írta, hogy a babàknak nem helyre van szükségük, hanem ràm, az apjukra és szeretetre. Azóta sokat gondolkodtam ezen és tényleg így van. A külcsíny meg igazán magunk miatt van. Köszönöm a jó tanácsokat, tényleg! <3

26 megjegyzés:

  1. Most gondold el, hogy utána annál a csapnál mosol kezet amit előtte az a nő érintett. És Te a kézmosás végeztével elzárod azt a csapot. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁhhhhhhhhhh
    Én úgy szoktam hogy mindig van nálam folyékony kézferti és ha nem olyan a csap ezeken a helyeken hogy felkarral ki tudom nyitni és zárni, akkor én inkább nem mosok kezet, hanem a fertőtlenítőt használom. Mihelyt elérek egy normális helyre azonnal megmosom. Borzasztóak.
    Nekem ma 14+0 és egyáltalán nem érzek semmit. Mondjuk Nekem egy Babám van, szóval szerintem normális. A kis szíve dobog rendületlen :) Kedden hallgattuk.
    Apropó, lehet már írtad -akár hozzám is - milyen rendszerességgel hallgatózol(tok)?

    VálaszTörlés
  2. Általában naponta hallgatózunk, azért van, hogy kimarad egy nap. Rà lehet kattanni. :) de ha megvan a szivhang, akkor kb harminc másodperc utan kikapcsolom és hagyom őket tovább lubickolni. :)
    Bevallom, én nem mostam kezet utána, mert nem bírtam a vizeletes nő közelébe sem menni. Elképzeltem a szagot és ki rohantam, vààà! Alapvetően nem vagyok ennyire finnyàs szagokra, de amikor hànyingerem van, akkor nincs mese...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csodálom... fujjjj

      A hallgatózás tekintetében meg :) : mi kedden hallgattunk utoljára, akkor lehet, hogy ma rászedem a férjet. :) Ja azért kell ő is hozzá, mert én soha nem találom meg egyedül...
      Amúgy mi is rövid ideig hallgatjuk kb. 20 mp, csak nekem elől fekszik a lepény így sokat sikáljuk a hasam mire előjön a Kicsikém. :)

      Törlés
    2. Olajjal csináld, ne krémmel, sokkal jobb!

      Törlés
  3. Örülök hogy minden rendben, a mosdoban történtektől így olvasva is rámjött a hányinger, nekem is iszonyú hányingerem és szagérzékenységem van csak még nem írtam a tüneteimről. Szörnyű lehetett.
    A hasfájást írd csak meg minden tünetet tudod hogy én ilyen tünetösszehasonlító vagyok, tehát engem nem zavar, sőt.
    Ez most milyen UH lesz? Csak ilyen biztonsági vagy itt néznek valamit speciálisan a 16-ik héten?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp akartam kérdezni a tüneteidet..várom a bejegyzést! :)
      Aznap lesz az integralt teszt második vérvétele, és gondoltam, ha mâr ott vagyunk, akkor kérek egy uh-t is, hogy nézzünk rà a picikre.

      Törlés
    2. Még további kérdés: mit néznek vérből ilyenkor? Mert az AFP-t ha jól tudom már beszüntették otthon.

      Törlés
    3. Kaptam egy tájékoztató füzetet, idézek abból:
      A vizsgálat elso fázisa (11-14.hét között)
      Az integralt teszt elvégzéséhez az ekkor, szakszerűen mért magzati tarkoredő vastagság adja az egyik jelzőt. Ebben a vàrandóskorban végzett anyai vérvétellel vizsgálható az un. Terhesség gél összefüggő plazmafehérje (PAPP-A ) szintje, amely a másik jelző az integralt teszt másik fàzisàhoz.
      A vizsgálat második fázisa: (15-16 hét)
      Az anyai vérben az alfa fetoprotein (afp), az egyesített Oestriol, az inhibin -A, es a human chirionic gonadotrophin szabad B egységének (free Bhcg) szintje kerül meghatàrozàsra.

      Törlés
    4. Az integralt teszt jó hatékonysággal szűr down kórt, Edwards kórt, idegcsőzàródàsi rendellenességeket.
      Pozitív eredmény: akkor, ha magas a kockàzat a down kór előfordulàsàra, az anyai életkor, az anyai vérben vizsgált öt jelző és az uh vizsgàlatal mèrt tarkóredő vastagsàgànak értékelésével.
      Amennyiben 1:250 vagy annàl magasabb kockàzatot pozitív eremdénynek minősítjük és a kiszűrtek körében megtörténik a magzati kromoszóma vizsgálat, az integralt teszt a down kórral sújtott terhességek 94%àt tudja kiszűrni.

      Törlés
    5. Nyitott gerincre 86%-ot ír, koponya hiànyra 100%-ot.
      Nagyon sokminden van ebben a füzetben, grafikonok és latin kifejezések...a vàrandósok 5%_ àra ír pozitív eredményt.
      És mintha úgy èrtelmeznèm, hogy a mintàkat Angliàban elemzik.

      Törlés
    6. Ha csak az elso vérvétel van meg ( kombinàlt teszt), akkor 'csak 85%_ot ír.

      Törlés
    7. Igen közben én is kiokosodtam az MDK honlapjáról. Tehát veszik azt a 4 véreredményt csak lehet hogy az AFP-t már nem?
      Ezt neked amúgy a saját dokid csinálja vagy ehhez elmész valami speciális rendelőbe?

      Törlés
    8. A praxis rendelőbe megyek, a saját orvosom nem csinál ilyet.
      Nem tudom, hogy az afp-t bele veszik e. Jó kérdés.

      Törlés
    9. Na majd kiderül. És ez olyan aminek rögtön meg is van az eredménye vagy várni kell heteket?

      Törlés
    10. 10 napot kell várni az eredményre hivatalosan, de azt mondtak általában hamarabb megvan egy ket nappal. Remelem...

      Törlés
  4. A nyitott gerincet meg a koponya hiányt UH-val ezerszer jobban lehet látni, ezért is szüntették meg az AFP-t. Most akkor mégis megcsináltatod? Akkor is ha ikreknél nincs értelme?

    Amúgy meg milyen durva már ez a "Down-kórral sújtott".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megcsinàltatom. A tájékoztatóban az van benne, hogy IVF és ikrek esetén eleve magasabbak az anyai vérben egyes értékek, és a kockázat becslés ennek figyelembe vételével történik. Nem tudom, mi lesz az eredmény. Nem tudom, jol döntöttem e. Az tény, hogy az ultfahangot veszem inkabb alapul én is...

      Törlés
    2. Nekem kombinalt tesztem volt az ikrekkel a MD Kp-nal es a tomenytelen uh. 36 eves voltam. A dokim genetikus prof a Sote I-n.ikrekkel nem szivesen szurkalnak.Kulon burok az ket szuras. A Down-ra 1:19000, Edwardsra 1:50000 lett az eredmeny. Mi voltunk aHajdu Juliaprof asszonynal magzati szivultrahangon is.Csak ajanlani tudom.

      Törlés
    3. Köszönöm! Hányadik héten voltàl a magzati szív ultrahangon?

      Törlés
  5. 21-22? Bocsi de nem talaltam meg csak a kombinalt tesztes papiromat mar haromszor koltoztunk iden.:-) Erdemes felhivni Magzati Diagnosztikai Kp-ban van o is es idopontot kell kerni akkor megmondjak mikor erdemes cainaltatni de a honlapjukon is fent van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hittem, hogy ő az isten hegyi géndiagnosztikàban van, vagy ott is? En is úgy tudom, hogy kb a 18-20 hét körül kell ezt a vizsgálatot elvégezni. Minden infót nagyon köszönök!!

      Törlés
    2. A ket Hajdu nem ugyanaz. AKIROL te beszelaz azKrisztina, a Prof.asszony meg Julia. Mfegneztem a honlapon 18-22 hetig javasoljak elvegeztetni. EN ebben a kerdesben a Hajdu Juliahoz iranyitok mindenkit.

      Törlés
  6. Bocsi, állíts le nyugodtan, ha idegesít, de ezek a tesztek nem megfelelően ikreknél, mert nem tudják elkülöníteni a két magzatot egymástól. Mi van, ha az egyik beteg, a másik meg nem?

    "But you probably won't be able to have the blood tests that are sometimes offered along with the nuchal screening, in what's called a first-trimester combined screening test. There's not much evidence yet that these blood tests are useful for detecting abnormalities in multiples.

    You're also not likely to have the multiple marker screen, a blood test given at 15 to 18 weeks to check for signs of birth defects. This test isn't very accurate for women carrying more than one baby and many practitioners won't offer it to them."

    "Also,women with a twin pregnancy should be informed of
    the low detection rate and the hazardous consequences of
    a positive result in twins."

    Csak azért írom ezt az egészet, mert ennek az eredményére én kevéssé adnék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem szertnèk arra gondolni, hogy bármelyik is beteg.
      Akármi is lesz a teszt eredménye, a tényeken, a valós tényeken nem fog változtatni. Amennyiben pozitív eredményt kapok, és enélkül is el fogok menni a legjobb ultrahang specialistàkhoz, hogy kikérjem a véleményüket.

      Törlés
    2. Jaj, ne haragudj, de nem is úgy gondoltam. CSak arra gondoltam, hogy a véred az egy és ugyan az, nem tudják külön számolni a két babára. Csak az NT-t, az orrcsontot tudják külön nézni. Meg a többi kis szervüket. Ezért nem érnek sokat ezek a vérmarkeres vizsgálatok ikreknél. Minden külföldi oldal azt írja, hogy ikreknél sokkal rosszabb a "találati" arány.

      Törlés
  7. Kulon jelolni kell h ikerterhes vagy ezeknel a teszteknel es csak uh-val egyutt ervenyeaek amiket csak kulon erre vizsgazott orvosok vegezhetnek. Ha az orvosom latott volna okot ra megcsinaltuk volnaaz amniot de o sem preferalta hiszen a ket azuras duplazta volna a veteles valoszinuseget. Inkabb mindenfele uh vizgalatokat csinaltattunk, a genetikai uh-katas orvossal is megcsinaltatta a dokim + a szivuh Magyarorszag egyik legjobb gepen a legjobb specialistaval. Az ikrek olyan spec kerdes h okosnak lenni eleg nehez.

    VálaszTörlés