2014. november 1., szombat

Egyre inkabb

Egyre inkabb örülök annak, hogy két kisbabank van. 
Bevallom, amikor először kiderült, nagyon boldog voltam,majd nemsokra rá, ahogy az ember elkezd olvasgatni, jöttek a komplikációk, kiemelt veszélyek. A minden dupla dologról meg ne is beszéljünk. A félelmek a szoptatás kivitelezésétől, a helyhiány, az anyagi vonzat, az "egyszerre csak két kezem van" gondolatok. Egy két blogtárssm is kifejtette rövid véleményét az ikrek ről, illetve az attól való félelemtől. 
De ahogy telik az idő és nézem a tegnapelőtti videót és fotókat a lányokról, nem tudok mar arra gondolni, hogy nekem nem ez a természetes. Van az a kislány, aki elől van, két kis kezet az arca mellett tartja, kicsit szégyenlősen, félszegen. A testvére szorosan mögötte, kis fejével szinte érinti a másik fenekét, határozottabb vonások, édes kis csont kollekció. :) 
Napról napra jobban szeretem őket és boldog vagyok, hogy itt vannak velünk. Ketten, szorosan egymás mellett. <3

15 megjegyzés:

  1. Ez igy termeszetes. Nekem az volt a felelmem h egyszerre kettot ugyanugy lehet e szeretni de persze lehet. A lanyok sokkal alkalnazkodobbakajd kitapasztalod melyikuk a turelmesebb es majd a masikkal kezded az etetest stb... az ember ikres lanya talalekony lesz idovel ezzel pptolja a kez es egyeb hianyossagait. Ezt tanulni elore nem lehet. Van egy nagy ikres csoport facen, varandosok is sok kerdesuk van es sok a gyakorlati tanacs, adok-veszek, ott szoktunk egymasnal kiborulni is. Ha gondolod csatlakozhatnal csak elobb ajanlani kell az adminnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen csatlakoznék, köszönöm!
      Olvastad az előző bejegyzésemet? Szerinted egy vagy kétpetéjűek?

      Törlés
    2. Nem meghívós a csoport, ikres anyukák csoportja :-)-ez a neve. Kérd a felvételedet, aztán majd elárulod egyszer, hogy hogy is hívnak valójában :-P Olvastam persze az előző bejegyzést, de őszintén megmondva hülyeséget nem akartam írni. Utánaolvastam azért gyorsan Gugli az én barátom segítségével, azért remélem hogy szüléskor a méhlepény illetve a vércsoport meghatározással meg tudják mondani hogy egy vagy kétpetéjűek, ugyanis 80-100 ezer ft egy dns teszt:-( Nekem két lepényem volt, egy mellső falon, egy a fundusban, utána ugye kiderült hogy különböző neműek, se a vércsoportjuk nem egyezik, és nem is hasonlítanak :-) így megnyugodtam, bár képzeld valami iszonyú ritka esetben valami génhibának következményeként előfordul egypetéjű ikerpár úgy hogy különböző neműek...na ez már tényleg a fantasy kategória, de van ilyen is. A két burok amúgy jó dolog.

      Törlés
    3. pataharang01@gmail.com az email címem, ha dobsz egy címet meghívlak.

      Törlés
    4. Igen, en is úgy gondolom, hogy jo a kulon burok, valahogy biztonságosabbnak érzem.
      En azt hittem, ezt a tesztet ingyen elvégzik. Beszarás, hogy még ezert is fizetni kell. Remelem, hamar kiderül.
      Ok, akkor kerem a felvételem a csoportba. Remelem sikerülni fog, mert ràmfér nehány tapasztalat. :)

      Törlés
    5. Van különösebb jelentősége születésük után, hogy egy vagy kétpetéjűek?

      Két kéz, az pont elég a 2 gyerekhez.:-) Nekem 4 élő gyerekem van és néha úgy érzem 8 kéz is kevés volna, de aztán mégis elboldogulunk valahogyan.:-)

      Törlés
    6. Persze, hogy van jelentősége, főleg orvosi. Bármi baja van az egyiknek, másiknak,rögtön azt kérdezik, hogy egy vagy kétpetéjűek e. Ez azért egx olyan dolog, amit tudni kell.
      Nekem mindegy, higy mi lesz, egyszerűen kiváncsi vagyok. Ha egypetejűek, akkor a beültetés utam elveszitettunk egy babàt, viszont rögtön kaptunk is egy másikat. Akkor próbálom így felfogni, csak így szabad.

      Szóval ket kéz elég ket gyerekhez? :) az jő, mert addig mert nem tudok növeszteni még.. :)

      Törlés
    7. Sokszor nem lesz elég megnyugtatlak! :-) De sebaj, majd megoldod! Előre ezen ne parázz és ha teheted legalább az esti fürdetésbe, etetésbe vond be a férjed, így ő se marad ki a babák körüli teendőkből és neked is nagy segítség lesz! Napközben meg úgyis neked kell megoldanod majd mindent! Nekem nagy szerencsém van, férjem fürdet, én csak a keze alá dolgozok, etetem egyiket a másik után, ő meg altatja a népeket.

      Törlés
  2. Hát nekem csak 2 kezem van és 4 élő gyerekem és elég.:-) Akkor is elég volt, amikor 3 kicsi volt egyszerre (3 éves 16,5 hónapos és újszülött és mindez nyáron, nem volt ovi sem). AZ ember kreativitását nagyban fokozza, ha több gyereke van.:-) Nálunk pl. a kicsi volt az utolsó (most is) a fürdetésnél és amíg annyira kicsik voltak, addig hordozóban figyelte a fürdést. De persze néha van/volt üvöltés. Nekem a férjem sokszor nem ér haza vacsira, egy héten 1-2-szer fürdetésre se, és ehhez jönnek még a tréningek, workshopok és kiküldetések, amikor reggel sincsen és akkor mindenkit el is kell szállítani a megfelelő helyekre, méghozzá időre. Mindenbe bele lehet tanulni.

    Aha, értem mire gondoltál az egypetéjűség kapcsán, de szerintem ennek akkora borzalmas jelentősége nincsen, hiszen genetikai betegség sima testvért is érinthet. Sok helyen amúgy a vércsoportot sem határozzák meg a születés után, na nálunk véletlenül igen. Az 5 gyereknek 3 féle vércsoportja van, kettőnek sajnos olyan, hogy nincs "társ", mert a testvéreiknek és nekünk (a férjemnek és nekem is) más a vércsoportunk, mint nekik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyet még nem is hallottam, azt hittem a gyerekek vagy az anya vagy az apa vércsoportját öröklik? Nem használták régen a vércsoport megahtározást arra hogy kiderüljön tényleg saját-e a gyerek? Ilyen elcserélős sztorira gondolok, mikor még nem tudtak DNS vizsgálatot csinálni.

      Törlés
    2. Igen, en is így tudtam. Most a született feleségek egyik jelenete ugrott be, amikor a vercsoport miatt kiderült, hogy Juanita nem Gabi lánya. Jaj. :(

      Törlés
    3. Simán lehet. Én A+ vagyok, a férjem A-. MIndkettőnk anyukája 0- volt. Így apukánktól egy A-t, anyukánktól egy 0-t örököltünk, ami együtt A lett (most persze egyszerűsítek). 25% esélye van ilyen esetben annak, hogy a gyerek 0-ás lesz. Na nekünk lett egy 0+ és egy 0- gyerekünk valamint három A+.
      Ha egy B-s és egy 0-ás szülőnek A-s gyereke lenne, na az már gáz lenne.:-)

      Törlés
    4. Itt lehet bogarászni amúgy:
      http://www.babanet.hu/gyermekvallalas/csaladtervezes/vercsoport-oroklodes-tablazatban/

      Törlés
  3. Cic, én biztos vagyok benne hogy nagyon nehéz lesz, de abban is hogy (1) meg fogod oldani, és hogy (2) lesz egy csomó dolog ami kompenzálni fogja a nehézségeket. Végülis nálatok nem lesz testvérféltékenység, nem olyan lesz hogy megszületik a tesó és akkor a nagyobik úgy érzi mellőzve van. Olyan cukik lesznek. Még mindig teljesen odavagyok hogy kislányok.

    VálaszTörlés
  4. hehehe a testvérféltékenység az ikreknél is megvan, csak csendben jegyzem meg...így 14 hónaposan már tombol!!! :-) De cukik valóban, még féltékenyen is! Az én vércsoportom A+, a férjem AB+és a kislányunk AB+, a kisfiunk pedig AB-.

    VálaszTörlés