Szorongás

Nem tartom magam hisztis kismamának, hangulatingadozàsaim ugyan vannak, de azokat is inkabb egy egy helyzet szüli és nem csak úgy a semmiből jönnek. 

Teljesen ki készít az a felujitas, nem gondoltam, hogy ilyen nehezen fogom viselni. Es igazából még csak a tervezgetés,,árajànlat begyűjtés szakaszban vagyunk. Nem megyek bele részletekbe, de semmi nem egyszerű, mindenben van egy kis csavar, ami éppen elég most nekem, hogy kibillentsen a lelki világomból. A feldúlt, piszkos fészek gondolata teljesen elkedvetlenít, lelomboz. Mert ezen sajnos àt kell esni, nem megy csak úgy pikk pakk. A dolgok oroszlán részét nekem kell intézni, legalábbis nagyobb részben kell belefolynom, mint szerettem volna, ugyanis D. Több munkát kapott. Ami ugyan magasabb fizetéssel jàr, viszont túlóràkkal is. Szerencsétlen kifacsarva jön haza fél kilenckor és meg akkor is itthon folytatja a munkahelyi tervezgetést. Napközben állítása szerint egy telefonra sincs ideje, nem hogy a kis magán dolgainkat esetleg intézze. Tudom,hogy amikor meg hazajön, jó lenne, ha nem azzal fogadnàm, hogy na akkor melyik burkolót válasszuk, életem? De muszaj haladni, mert nem bírom ezt a bizonytalanságot. A hülye kanapém sem jött még meg, ebben a relax fotelben ülök màr egy hónapja, alig bírok kikecmeregni belőle, minden egyes felàllàs egy tortúra. Estig tudnék most rinyálni, esküszöm és baromira jól esne! De inkabb veszek egy nagy levegőt és kifújom. Nyugi. 

Anyukàm meg minden nap azzal idegesít, hogy jaj kislányom, nem hiányzik most neked ez a stressz. Hât tényleg nem, de meg kell csinálni és kész. És sajnos nem tudok mindent félvàllról venni, vagy nem görcsölni, agyalni rajta. 

Szorongásom legújabb tárgya a kora szülés. Tegnap megnéztem a lifenetwork Hadas Kriszta műsoràból ket részt. Az egyiken úgy bőgtem, mint aki egy komplett családot elvesztett, a màsik meg csak elültette a bogarat a fülemben. Az elso csaj természetes úton szült, egy babàt, ott maga a szülés volt ràm oyan hatással, mintha én éltem volna àt az egészet. Emocionálisan olyan szinten bele helyezkedtem a szituba, hogy rengeteg érzelem kiszakadt belőlem. Amikor egy utolsó hatalmas nyomàs utàn a csaj hasára tették az újszülöttet, na az eufórikus volt még nekem is. Nyilván elképzeltem az én kis csöppjeimet. 

A másik sztori na az abszolút mi vagyunk, ikrek, csaszar a Sotén. A leànyzó olyan lazán vette az egész terhességet és szülést, hogy nem is tudtam, hogy irigyeljem vagy elküldjem magamban melegebb éghajlatra. 34. Héten fajt a dereka, bement a klinikára, ahonnan màr nem engedték haza, megindult a szülés. Igyekeztem mindent jól megfigyelni, hogy majd akkor hogy is lesz ez nálunk? Apuka szigorúan  a fejénél ült és a tejfakasztóról viccelődtek...gyorsan kikaptàk az elso babàt, kb egy másodpercre megmutattàk a szülőknek, aztán egy kisebb seregnyi ember kezdett el körülötte szorgoskodni. Ugyanez B babàbal is. Azért azt jó volt látni, hogy mennyire sokan és gyorsan intézték ott a picik körüli teendőket. A kisebb bébinek volt egy kis légzési nehézsége, de a neonatológus szerint, koruknak megfelelő állapotban vannak. Persze azonnal vitték őket az intenzívre, ahol még egy két hetet eltöltött ek. Anyuka az őrzőben remeg a csàszàr utàn, no nem az izgalomtól, csak az epi mellékhatása miatt. Délután felmehetett megnézni a piciket, de érinteni őket, azt tilos. Szoptatni sem tudta őket. Szívfacsaró volt látni, hogy az édes kis újszülött babàit meg sem ölelheti, nem érintheti. Nyilván mindenki felfogja, megérti, hogy miért szükséges ez, és nem is akadékoskodik, de összeszorult a labilis kis szívem a történet làttàn. 

Ennek hatásra éjjel az én kis lànyaimmal álmodtam. Megszülettek rendben, édes kis picurkàk! Az egyik folyton mosolygott. Persze utópisztikus àlom volt, a gyerekek szinte sosem sírtak, csak ettek meg aludtak. Időm mint a tenger. :) haha!

Majd jött az ébredés és bekapcsolt a para gomb. Úr isten! Mennyire lesznek koraszülöttek? Mennyire leszek én higgadt szülés közben? Vajon jól lesznek e? Nekik is kell majd inkubàtor és én is àtélem majd, hogy nem érintehetem őket? Úr isten! Mindjárt itt van  a szülés és még semmi nincsen kész! Az ember ilyenkor a heteket képes szinte napoknak érzékelni..Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kínoztak hajnali ötig, amikor is sikerült álomba szenderülnöm. 

Próbálkozom azzal nyugtatni magam, hogy ezek az érzések előbb utobb mindenkit elvisznek egy kicsit ilyen olyan irányba. Aztán meg eszembe jut amit mindehol olvasni lehet, hogy a második trimeszter a felhőtlen boldogság ideje. Na menjenek a pi...ba! :) 

Egyébként életem kis kiràlylànyai most màr minden nap szépen jeleznek, hogy ők igenis ott vannak a hasamban és nem feltétlenül tetszik nekik, ha előre hajolva ülök vagy felhúzott làbbal tévézek. Az érzés leginkabb aranyos, kis huppanàsok még Mindig, de màr biztosan tudom, hogy ők azok. Nem, ez még nem az az igazi rúgàs érzés, úgy látszik nekünk ez majd csak kicsit később jön el. De nem baj, ezt is élvezem! 

Genetikai uh-t àt kellett tenni most péntekre múlt hét helyett, mert az orvosom azt kérte, hogy töltsem be a 19 hetet és akkor menjek inkabb. Emiatt nem paràzok ( annyira), inkabb vàrom. A babàkban való hit, bizalom továbbra is töretlen, magammal vannak a problémàk. 

Annyi minden írnék még, de annyira Zsibbadnak az ujjaim, ahogy tartom az iPadet, hogy most be kell fejeznem. 

Ui: nyugtassatok meg, hogy màsnàl is elmennek néha otthonról...