Na szóval, eddig sínen vagyunk.
Hétfőn voltunk dr B.-nàl , és jó híreket kaptunk. Jelenleg nincs endometriozisom!! :) jippijàé,!
Ez nekem annyira fontos volt, hogy ezt a hírt kapjam! Ultrahanggal is megvizsgàlt, ahol ugyan làtott két pici cisztàt az egyik petefészekben, de azt mondta, hogy valószínű ez a Pco miatt van. Mondtam neki, hogy màr lassan 4 éve szedem a Merckformint, mint egy jó katona és a múltkor mondta, hogy van helyette valami gyógynövényes cucc, amiről nagyon jókat hallott, csak akkor nem emlékezett a nevére. Most mondta, hogy szerinte nem indokolt màr nekem a Merckformint, helyette az Inofolicot javasolta. Szerinte jobb lehet ez mint a met, és mègsem gyógyszer. Nagyon örülök most ennek, 4 év utàn. És azt is jó volt látni, hogy a 4 évvel ezelőtti petefészkem, ami telis tele volt cisztàkkal, most csak két pöttyös! ;) de kb addig tartott a nagy örömöm, míg haza nem értünk és meg nem làttam az Inofolic àràt! Jelentem egy havi adag 12.000 Ft....dobtam egy hàtast!
Mèg szerencse, hogy egy jó barátom gyógyszertárban dolgozik és tud adni 15% kedvezményt, az is valami.
Elvileg az Inofoloc ètrendkiegeszito, folsavat tartalmaz. Azt még nem tudom, hogy hogyan kezeli az inzulinrezisztenciat, de màr több helyen olvastam, hogy helyreállítja a szervezet inzulin szintjét. Az a helyzet, hogy még csak nemrég van az Inofolic MagyarorszAgon, még nem sokat tudni róla. Gondolom angol nyelvű oldalakon több minden van. Na majd utána olvasok.
Nem tudom, hogy lesz e valami hatása annak, hogy abbahagyom a metet. Remelem nem. De legalább egy gyógyszert kipipalhatok a listámrol..
Jövő heten dr M- hez megyünk. Nagyon gyanús nekem, hogy màr nem fogunk beleférni a nyári szünet előtt egy protokollba. Azért gondolom ezt, mert a fórumon, ahol néha jelen vagyok, több lány írta, hogy màr nem tudtak hosszú protokollba kezdeni. Nem értem, hogy akkor miért úgy váltunk el dr M- mel, hogy június első két hetében menjünk hozza, és ha ügyesen sakkozunk, akkor még benne leszünk. Annak se örülnék, ha odamennénk és kozolné, hogy màr csak szeptemberben kezdhetünk és ezért még fizetnem is kéne ugye...mostmàr nagyon kiváncsi vagyok!
Ebben a hónapban a természetes terhesség eselye kb nulla, ugyanis D- vel nem most nem vagyunk éppen szerelmetes hangulatban. Mostanában úgy érzem magam, mint Jennfer Aniston a Szakits ha bírsz c. Filmben, amikor kiakad Vince Voughn-, mert egy tucat citrom helyett csak harmat hozott és nem segít neki teríteni, készülődnek, amikor mar majdnem megérkeztek a vendégek. Lehet, hogy ismeritek a jelenetet. A csaj és a pasi veszekednek, de mintha két másik bolygón lennének, a pasas az istennek sem tud a citromon tulgondolni, és nem làtja àt, hogy a valós probléma nem csak az a szaros citrom!
Na valami ilyesmiben vagyok Most én is benne :( legalábbis úgy érzem. D. Szerint bolhabol elefántot csinálok és messzemenő következtetéseket vonok le olyan dolgokból, ami neki csak egy kis semmiség. Utálom, hogy haragszom rá napok óta, utálom, hogy nem jutunk àból bébe. Vagy csak én nem jutok àból bébe. Nem tudom.
2014. május 28., szerda
2014. május 22., csütörtök
Oh, happy day!
Az elmúlt három napom tök jó volt, úgy ánblokk. Ezt csak azért fontos megjegyeznem, mert rég éreztem magam ilyen jól. Semmi különösebb oka nincsen, inkâbb csak âtlagos dolgok, mint sikerêlmêny a munkâban, jó idö, jó beszélgetések, finom ételek.
Már nagyon vârom a hétföt, az endometriozis ítéletet. D. Szerint most mêg nem lesz gond, de ha huzamosabb ideig nem esek teherbe, akkor sanszos, hogy újra mûtét lehet a vêge. Azt nem tudom, hogy mi van akkor, ha most mêgis talál az orvos endometriozist vagy cisztát, akkor hogyan tovább? Dr. M így nem hiszem, hogy stimulálna. Attól függetlenül, hogy most még jól elvagyok, nagyon rosszul érintene, ha nem kezdhetnénk most júniusban. Valahogy lassan kezd újra kedvem lenni hozzá :)
jövö hétvégén megyünk húgomékhoz, már nagyon készülök. A kis keresztlányomnak gyûjtöm be lassan az elsô szülinapjára az ajândékokat.
Más téma. Rájöttem, hogy sorozatfüggô vagyok. Egyszerüen imádom, ha este, miután végeztem a mosâssal, fözéssel, lehuppanhatok a kis kanapémra és az agyamat átkapcsolhatom egy másik univerzumra. Jönnek a vámpìrok, orvosok, gyilkosok és szeretôk. Most éppen véget ért három nagy kedvenc sorozatom, és kifejezetten hiányérzetem van. Persze ez csak ideig óráig tart. Milyen érdekes, hogy lassan a sorozatok váltják fel a filmeket és egyre több hollywoodi sztár vâllal nagyobb vagy éppen fôszerepet egy-egy alkotásban.
szóval, nyitott vagyok az ajánlataitokra, ha éppen van itt valaki, aki hozzám hasonlóan érez a jó sorozatok iránt :)

2014. május 13., kedd
Endó para
A mostani menstruaciom barnás pecsételéssel kezdödött, ami nem tùlzok, de 6 napig tartott! Majd amikor megjött, egyik nap nagyon erös fájdalmam volt, még gyógyszert is kellett bevennem, amire a mütét óta nem volt szükségem. A fájdalom a combomba sugárzott. Ez és az elhùzódó pecsételés tipikus endometriozis tünet :( 26-án megyek a szuper orvosomhoz ,aki mütött, már alig várom, hogy megvizsgáljon és mondjon valami biztatót.
szóval most eléggé beszartam, és a diétât is komolyabban veszem emiatt. Megkérem majd dr B-t, hogy ultrahangot is csináljon és vegye fel a nagyítós szemüvegét, szùrja ki, ha van bent valami gubanc!
Most nem szedem a vitaminokat, de lassan ùjra elkezdem. Amit változtatok majd, hogy a D vitamint nagyobb dózisban, napi 4000-rel fogom szedni. Amin még gondolkodom, hogy szedjek-e terhesvitamint, vagy mint eddig, külön szedjem a folsavat, e vitamint, cinket, magnéziumot. Az Aspirin protect mellett is sokminden szól, bár dr M. Szerint semmilyen hivatalos eredmény nincsen a hatásosságára. Ellene van viszont, hogy egy ùjabb gyógyszer, amit szeretnék lassan minimalizálni.
Voltam bent mùlt héten a Klinikán, mert a Cyclogest kùp miatti egyik vérvételem elszùrták (haha) és megkértek, hogy ismételjük meg. Bevallom, nem esett jól bemenni, nem tudtam, mit keresek ott.
Szerintem, ha 3-án megyünk dr M-hez, és megjön, akkor mehetek vérvételre és a 20. Napon jöhet az elsö szuri. Gyorsan telik az idö.

2014. május 5., hétfő
Jól vagyok
Szuper volt a hosszú hétvége, amit vidéken, a szüleimnél töltöttünk. Kerteztem, pihentem, beszélgettünk, jókat ettünk. Bár nem ettem annyit mint szerettem volna, mert anyáék nagyon odafigyelnek rám, és olykor jön egy-egy finom kis megjegyzés: biztosan meg akarod még azt enni? Az nem diétás! Neked külön készítettem zöldségköretet! És hasonló mondatok hangzottak el a négy nap alatt. Igazából örülök, mert hízás nélkül megúsztam ezt a 4 napot, ami régen nem így történt volna. Igaz, hogy anya sem sütött sütit és nem volt nagy zaba mint máskor. tudja ő, hogy mi kell nekem :) Azért tegnap visszafelé egy benzinkútnál befigyelt egy Snickers a pocakba :)
A sport vonalat kell most erősítenem. Tényleg vágyom rá, és amikor elmentem futni, nagyon jól esett. Leginkább feszültségoldónak éreztem. Az a baj, hogy nincs vékony melegítőm, nemhogy futónadrágom! Be akarok szerezni egyet. Ma kivettem egy nap szabit, rásegíteve a négy napos hétvégére, így lehet, hogy ma veszek egy ilyen csini, szűk nadrágot, valami libazöld beütéssel, úgyis olyan menő mostanság :) Az anyák napja is jól sikerült, gyönyörű futós petúniákat vettünk anyának. D. kitalálta, hogy ültessünk egy paprika palántát, tegyük ki a gangra és majd meglátjuk, lesz-e termése! :) Szóval most kint van egy hatalmas, piros ikeás műanyag vödörben egy kemény húsú, fehér paprika palánta. Remélem nem volt neki túl hideg éjszaka, mert ma reggel kicsit összefázottnak nézett ki..
Pénteken elkezdtem barnázni, furcsa volt, mert nagyon sötét színe volt. Szombaton kicsit rózsaszínes valami, nagyon kevés, most még semmi. Ja és rettenetesen fájt egész múlt héten a mellem, de annyira, hogy egyáltalán nem tudtam hason aludni! Szerencsére ma reggelre enyhült a feszülés, szerintem ma meg is fog jönni. Ma vagyok 25. napon. Nem értem, mitől ez a nagy sietség? Lehet ez normális, hogy nincs meg a 28 nap? Nem tudom. Mindenesetre hasam nem fáj, semmi bajom.
Lelkileg jól vagyok, tényleg. Már nem gondolok a sikertelenségre, leginkább a jelenben vagyok most. Nagyon előre sem gondolkodom, hogy mi lesz, hogy lesz. Az idő repül, azt érzem. Hamar eljön ismét a mi időnk. Remélem addigra jól leszek lelkileg és minden rendben lesz.
2014. április 24., csütörtök
Boldogság, gyere haza!
Valamit kezdenem kell magammal, mert napok óta olyan motiválatlan és kedvetlen vagyok. Nincs kedvem senkihez és semmihez, néha még ahhoz sem, hogy felvegyem a telefont.
Munkahelyi gondjaim is vannak, váltani kellene, de annyira nehezen szánom rá magam. Nem szeretek bejárni és a munkatársaim sem érdekelnek. Nagyon nem engedek közel senkit magamhoz. Pedig alapvetően nem rossz emberek, szeretnek, de valahogy nem vagyok rájuk annyira kíváncsi. Nem járunk el együtt munka után, soha. Nem is lenne rá igényem, bőven beérem azzal,. hogy napi 8 órát együtt kell töltenünk.
Nem tudom, hogy ennek a mostani letargiának van-e köze a sikertelen lombikhoz? Alapvetően úgy gondolnám, hogy nem ettől van és hogy túl vagyok rajta, de lehet, hogy tudat alatt motoszkál bennem és rág belülről. Pedig higgyétek el, nem azzal telnek a napok, hogy emésztem magam ezen és nem olvasgatok óránként hasonló helyzetben lévő emberekről és nem görcsölök ezen.
Szeretném megtalálni a belső békémet. Szeretnék újra hazatalálni önmagamhoz, mert ez a mostani Cic Morgó csak halovány árnyéka önmagának.
Nagyon hiányzik a húgom. Ők egy másik városban élnek, tőlünk több mint 200 km-re. :( Kétnaponta beszélünk telefonon, de az nem ugyanolyan, mintha találkozhatnánk. Ő ki tud belőlem valami olyat hozni, amit nagyon szeretek magamban. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy mellette tudok olyan lenni amilyen igazán vagyok, vagy igazán lenni szeretnék. (Vagy csak voltam..?)
Nőgyógyászatilag minden ok, most van elvileg a peteérésem. Akartam venni ovu-tesztet, de úgy döntöttem, nem fogok naponta csíkra pisilni és ezen is idegesíteni magam. Inkább csak szexelünk és punk-tum! :)
Aztán ha a Jó Isten vagy akárki is figyel ránk azt akarja, hogy azon az egy, szűk, nehezen átjárható petevezetéken keresztül mégis célba érjenek D. kiskatonái, akkor nagyon boldogok leszünk...

2014. április 20., vasárnap
Hivatalos eredmény
Pénteken volt a mâsodik hcg vérvétel, majd dél körül beszéltünk dr M-mel. Ez most nem sikerült- mondta. Mondtuk neki, hogy tudtuk már, mert megjött a menzeszem. Kérdeztem töle, hogy mi történhetett, hogy ilyen hamar megjött? Azt mondta, valóban szokatlan, de azt jelenti, hogy nem tudott a baba beágyazódni. Kérdeztem, hogy nem lehet e, hogy kevés volt a progeszteron. Azt mondta, szerinte már az is tùlzás, amit a programban kapunk. Nem ez volt a probléma.
A jó hìr az, hogy ùgy néz ki, beleférünk még a nyári szünet elött egy protokollba, majd jùnius elején kell dr. M-nél jelentkezni és megbeszéljük a részleteket.
Az elsö sikertelenségen tùl vagyok. Már tudom ,milyen érzés. Már tudom, milyen a protokoll, az injekciók, idöbeosztás, vizsgálatok. Ez a pár hét-hónap hamar el fog menni és nekivágunk a következönek. Egyébként nem is bánom, hogy van ez a kis szünet két protokoll között, nem lenne jó most azonnal belevágni. Kell egy kis feltöltödés, föleg lelkileg. Jól vagyok, de jobban kell lennem.
Mindenkinek Áldott Hùsvétot kívánok! :)

2014. április 16., szerda
Van még idő
Eddig még nem írtam arról, hogy hogyan kezdődött ez a baba téma.
Amíg nem jött az endometriózis és az orvos azon igen erős javaslata, hogy babára fel!, addig megmondom őszintén elég jól elvoltunk D-vel ketten. Mindig is tudtam, hogy szeretnék gyerekeket, ha lehet hármat, és azt hiszem, jól bánok velük, valahogy hamar megtalálom velük a közös hangot. Több embertől hallottam már, hogy nekem muszáj anyának lennem, mert látszik, hogy szeretem a gyerekeket. De valahogy nem kapartam a falat egy gyerekért és D. sem. Úgy voltunk vele, hogy persze, majd lesz. Egyidősek vagyunk, mind a ketten 30 évesek. Mindig is úgy gondoltam, hogy az a 9 hónap arra van, hogy felkészüljünk a kisbabára, hogy felkészüljünk arra, az életünk mától meg fog változni.
Régen, a kapcsolatunk elején, kb 8 éve két alkalommal használtam esemény utáni tablettát. Érthető módon egy fél éves kapcsolattal, 22 évesen nem akartunk babát. Mostanában többször eszembe jutnak izgulós reggelek, amikor tesztre pisiltem és magamban fohászkodtam, hogy ne legyen pozitív...Az élet fintora..
Teltek-múltak az évek, fogamzásgátló másfél évig, majd amikor abbahagytam, nem jött meg hónapokig: a diagnózis: PCOS, ami teljesen hideg zuhanyként ért! Kijöttem az orvosomtól egy cukorbetegeknek szóló recepttel a kezemben és nem értettem, hogy mi is történik a testemben igazán? A csodagyógyszert, a metet az orvosom terheléses vérvizsgálat nélkül írta fel, hiszen ott volt a tipikus policisztás petefészek az ultrahangon. Azóta, mint egy jó katona szedem a napi két metet. A gyógyszer hatott, és ugyan hónapok alatt, de rendbe tette a ciklusomat. Megint fellélegezhettünk nőgyógyászatilag! Ekkor bekúszott az életembe a pánikbetegség, szar volt a melóm, az önbecsülésem és a kapcsolatunk is a többedik hullámvölgyben volt. Egyik délután sírva hívtam fel anyukámat, aki elől titkoltam a pánikbetegségem, hogy most már nem bírom tovább, valahogyan segítsenek. Azonnal hazarendelt (vidéken laknak), táppénzre küldött és elvitt egy ismerős pszichiáterhez. Gyógyszert kaptam, amivel a kínok kínját éltem át néhány napig, aztán fokozatosan jobban lettem. Visszamentem dolgozni és nagyon jól éreztem magam. Nagyon szerettem akkor a munkatársaimat, mondhatni baráti viszony volt köztünk, sokat segítettek. Telt-múlt az idő, a gyógyszert kb egy év után gond nélkül leraktam és jól voltam, de nem sokáig, mert nemsokára szembe kellett néznem egy munkahelyi áthelyezéssel, kiszakítottak a megszokott, baráti környezetből és egy sokkal bonyolultabb, stresszesebb, nehezebb feladatot kaptam. A gondok kezdődtek és akkor már képbe került az endometriózis, a műtét és a lombik mint felvetés. Ismét pszichiáter, amikor már éreztem, ez így megint nem fog menni egyedül. Csakhogy most nem a régi orvosomhoz mentem, hanem egy másikhoz. Ugyanazt a gyógyszert kaptam mint anno, egyrészt mert terhesség alatt szedhető, és régen is használt már. Hát sajnos most nem úgy alakult. Nem mondom, hogy semmit nem segít, de közel sem vagyok jól.
Az endometriózis iszonyatos görccsel jelentkezett, négykézláb szenvedtem a szőnyegen és könyörögtem D-nek, hogy hozzon valamit a gyógyszertárból, mert nem bírom tovább ezt a fájdalmat. Két nospa és Algo-M enyhítette valamelyest a tüneteimet. Ez a nagy fájdalom először pisilés után jelentkezett. Emiatt kb fél évig minden éjjel! programozottan ébredtem pisilni, hogy ne arra keljek reggel, hogy nagyon kell, hogy soha többet ne kelljen azt az iszonyatos fájdalmat átélnem. Több kevesebb sikerrel, ugyanis még körülbelül négyszer fordult elő az elkövetkezendő fél évben. Az orvosom látott egy cisztát, azt mondta endometriózis, de várjunk, jöjjek vissza fél év múlva, hátha elmúlik! 5 hónap után, a fájdalmak miatt visszamentem és ott volt egy másik óriási ciszta, na ekkor ismerte be, hogy ő ehhez kevés, ide dr B. kell. Így kerültem hozzá. Műtétet és 6 havi gnRh-t javasolt. Azóta többször eszembe jutott, ha az első nőgyógyász nem várat fél évet, és rögtön laparoszkópiára küld, akkor meglehetne mindkét petevezetékem és nem kellett volna ez az egész lombik dolog...
A kapcsolatunk az évek folyamán nagyon jó lett D-vel, ő életem szerelme, imádom (főleg, amikor nem kis bunkócska :) ). Az endó műtét előtt kérte meg a kezem, mintegy jelezve, hogy bárhogyan alakul ős mellettem áll. Akkor nagyon féltünk a műtéttől, hiszen mindkét petefészkemen hatalmas ciszták voltak, kérdéses volt, hogy megmaradnak-e. Örökre hálás leszek az orvosomnak, dr B-nak, hogy ennyivel megúsztam (egy petevezetőt kellett eltávolítani).
Az esküvőnk decemberben volt, szűk családi körben, nagyon szép nap volt! Közben a műtét után vállaltam 3 havi gnRh injekciót, amitől nagyon féltem, nem is alaptalanul...A vérnyomásom az egekben volt tőle, nem volt ritka, hogy 170-180-as értékeket mértem. Minden nap szédültem, fájt a fejem, azt hittem, elájulok érzés, és mindemellett végig dolgoztam. Olyan munkám van, ahol nem csak leülöm a napi 8 órát, hanem ügyvédekkel, adótanácsadókkal és egyéb okoskákkal kell tárgyalnom elég sokat. Rengeteget köszönhetek a közvetlen kolléganőmnek, ő rengeteget segített nekem ebben az időszakban.
Január végén a 3 havi GnrH után megjött a menstruációm és innen indult a lombik-procedúra. HSK és a többit már tudjátok.
Visszatérve a bejegyzésem elejéhez, mert közben már én is legalább háromszor elveszítettem a fonalat, szóval oda vissza, hogy hogyan jött ez a baba-téma. Hát így. A hónapok alatt, miközben a lombikra készültünk és a környezetünkben is egyre több baba született, mi is sokkal közelebb kerültünk a gondolathoz: szülők leszünk, lehetünk és akarunk lenni.
Ez most elsőre nem sikerült. Nagyon szomorú vagyok és kicsit üresnek is érzem magam a veszteség miatt. Nem magam miatt, mert erős vagyok és bírom még, hanem tudom, hogy két pici kis élet volt bennem és sokszor eszembe jut, hogy bárhogyan is lesz majd, őket már elveszítettük. Akkor is ha zigóta a hivatalos elnevezés, és akkor is ha csak néhány milliméter. Ez nem számít. Próbálok nem nagyon belegondolni ezekbe és próbálom nem ezen kattogtatni az agyam.
Ezt az egészet csak azért írtam le, hogy magamat is emlékeztessem, hogy persze, lesz majd babánk, de nem kell a falat kaparni, van még idő.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)