Technika

Érdekes jelenség van térhódítóban a Facebookon. Ossz meg 5 képet 5 napon át, amelyek 15 évnél régebbiek. Engem is felkértek kétszer, de nem vettem részt a játékban. De nem is ez a lényeg.

Elgondolkodtam azon, hogy amikor a mai kor vívmányaitól tartunk, féltjük a gyerekeinket, ugyanakkor nagyon sok jót hozott életünkbe a technika ilyen mértékű fejlődése. Nem vagyok még csak középkorú sem, 32 eves vagyok ( leszek), mégsem készültek rólam gyerekkoromban videók, fényképek is csak módjával. Nincs megörökítve az elso lépésem, az elso szavam, hogyan ettem a céklát és hogyan szeltem a habokat a fürdőkádban. Pedig miylen jó lenne! Milyen jó lenne nagymamám hangját hallani, vagy ahogyan nagypapám mesélte a háborús történeteit. Sajnos nincsenek ilyen felvételeim. 

Maradnak az emlékeim, és a szüleim történetei. 

A gyerekeink igazan apro dolgait is igyekszünk digitalizálni, születésük óta talan nem túlzok, ha azt állítom 2-3000 kép biztosan készült már róluk. 

Es igen, nyomkodják néha az iPadet, bekapcsolják a tévét, és valami különös vonzalom van kialakulóban köztük és a telefonom között. Mintha zsigerből ráéreznének, hogy ez az, ami nagyon " modern" es egy 10 honapos babának feltétlenül szükséges. Természetesen időnként vannak vitáink ezügyben. :) 

Szóval csak a facebookos játék kapcsán jutott eszembe, hogy mennyire más körülmények között nőnek fel mar a mi gyerekeink, mint annak idején mi. És nem a szuper beszélő baba kell neki, hanem a telefon, amit nyomkodok. Azt sem tudja, mi az, de kell neki. Aztán megkapja és meg akarja enni!!! 

Közösség

Mostanában foglalkoztat a gondolat, hogy vajon mikor lenne érdemes, esetleg szükségszerű közösségbe vinni a lányokat? Mert ugye ők ketten vannak. Azokat az egyedüli babákat érintő hatásokat, amit egyedüliként megtapasztal egy kisbaba úgy gondolom ők a testvér allando jelenléte által mar átélték. Gondolok itt például arra, hogy a tesó elveszi a játékot, a cumit, tudják azt, hogy milyen "megérinteni" egy masik babàt, hogyan kell viszonyulni hozzá, milyen az, amikor a szülői figyelem nem osztatlan. Ők érzelmileg kötődnek egymáshoz, nekik abszolút termeszetes a masik jelenléte, hiszen születésük óta nem is ismernek mást. Vajon hogyan lenne ez egy idegen közösségben, hasonló korú gyerekek között? Célszerű e nekem ezt idő elott ( ovi, bölcsi) próbál gatni? Tavasszal csaladi uszodai programot tervezek, de lehet, hogy jo lenne valami más is. 

Az anyukákkal való rendszeres találkozáshoz való hozzáállasom is kettős. Egyrészt jó lenne néha egy kis felnott társaság, de azert óckodom a hány kiló a gyerek, mit eszik, " lépegetünk e már" oda vissza kérdezgetésétől. 

Csaladi közösségben a gyerekek eddig nagyon jól teljesítettek, a ritkán látott unokatesók, nagynénik es egyéb rokonok jelenléte nem zavarja őket. ( ha nagy a tömeg időnként azert megijednek, kicsit sirdogálnak, de szerintem ez teljesen termeszetes). 

Kinek mi a véleménye, tapasztalata errol? 

Folytatom

Az elmúlt hetek alatt bebizonyosodott, hogy en bizony szeretem ezt a blogot, es hianyzik. Ugyan időm nem lett több, megis igyekszem néha írni egy keveset. Mert ennyi kell nekem. Pont.

Nem is tudom, hol kezdjem? Panaszkodjak vagy dicsekedjek?

Talan dicsekszem eloszor egy kicsit. 

No hát, a lányaimról lesz szó. Hétről hétre erősödik bennem az érzés, hogy imádom, amiért ikrekkel ajándékozott meg az élet. (Mégha nem is ez a dolgok normális menete. )

Újabban utánozzák egymást, ami cukibbnál cukibb helyzeteket szül. Az egyik mondjuk csattogó hangot ad ki a nyelvével, vagy éppen hangosan, nyálasan brüüüü-get a szájával, azonnal rákezd a masik is. Ilyenkor huncutul egymásra néznek, majd még egy fokozattal feljebb kapcsolva folytatják tovább. Grimaszokat vágnak egymásnak, hangosan "fújnak" a másikra, közben idétlen vigyor a kis arcukon. Meg kell zabalni őket ilyenkor. Még mindig mindent rágnak, ez a kedvenc hobbik egyike. A másik a ket lábon való ácsorgás, kapaszkodva lépegetés, szigorúan oldalazó mozdulatokkal. Ezt mar elég régóta csinálják. Talan elfogulatlanság nélkül mondhatom, hogy mozgás ügyileg nagyon toppon vannak. 

Minden, ami zenél, jöhet. Ilyenkor előre hátra ringatóznak. Próbáltam mutatni nekik, hogy lehet ám ezt jobbra balra is csinálni, de úgy latszik, bezavartam a rendszerbe, mert nem értették mit akarok. Előre hátra, szigorúan. 

Karácsony óta használunk etetőszék et es szerencsére imádják. Én is, mert amíg ők mondjuk egy műanyag teaszűrővel a kezükben ücsörögnek, addig én el tudok mosogatni, esetleg oda tenni valami ételt. ( micsoda örömök, igaz?)

Cs. kedvenc időtöltése nehány napja a visítás! Na ettől megőrülök! Könyörgöm, mondja meg valaki, hogy ez meddig tart?! Dobhartyaszaggató módon tud visítani, a legváratlanabb pillanatokban. Leginkabb folyamatosan es akkor, amikor igazan jókedvű. Istennek hála vidám kis csemetém van. 

Lau is próbálgatja néha utánozni, szerencsére ez még nem megy neki annyira. Na de vajon meddig?

A Babakarám rácsainak romba döntése igen intenzív, rázó mozdulatokkal is nagyon menő. 

Két két foguk van, elől alul. 

Akkor most nehány szót rólam.

Nehány napig torokgyulladással küzdöttem, antibiotikumot szedtem rá, tök szarul voltam, láz, satöbbi. Majd bele pusztultam, mert kábé négy napig egy puszit sem adtam nekik, nehogy elkapják. Szájmaszkban etettem, altattam. Még a nyálszaguk is hiányzott. :/ no de túl vagyunk rajta. 

Akármennyire is szeretek itthon lenni a gyerekekkel, mostanra jutottam el arra a pontra, hogy időnként kikészít a monotonitás, a felnott társaság hiánya, az, hogy tájékozatlan vagyok, amikor napközben van is fél óra-órám, akkor is azon kattog az agyam, hogy meg kell pucolni a krumplit, kiteregetni, mi kell a boltból...ésatöbbi. Semmí egyéb. Azt vettem észre magamon, hogy hülyülök. Szebb szóval nem tudom illetni. Nehezen megy a gondolkodás, olyan dolgok átlátása, ami mondjuk meg sem kottyant azelőtt. Piacképtelen vagyok na.

És ez elég rosszul érint. Hosszú távon ez így nem lesz jó. Gondolom az is rátesz most, hogy tél van, sötét, hianyzik a napsütés. 

Ennyire futotta most az időmből. 

SZÜNET

Sajnálatomra nem tudom úgy és annyit szerkeszteni ezt a blogot, ahogyan szeretném. 

Egyelőre elbúcsúzom. 

Csak azert irtam ezt le, hogy akik gyakran követnek, tudják, nincs baj, jól vagyunk, csak nekem nincs időm erre. :( biztosan jövök majd valamikor. 

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog karácsonyt kívánok! 

Sziasztok! 

Kívánság

Valaki mondja meg, hogyan lehet kivenni szabadsàgot?? Csak egy napot.

Katyvasz

Az alapszitu az, hogy pisilnem kell. Elindulok a wc felé, de eszembe jut, hogy előbb inkabb gyorsan berakom a ruhákat a mosogepbe. Igen ám, de útközben meglátom, hogy nagyon poros az egyik polc, amit elérnek a gyerekek. Oké, gyorsan letörlöm, aztán jöhet majd a mosógép, ruhák, pisi. A törlés végeztével kimosom a rongyot, és meglátom, hogy ott vannak a tegnapi kajás előkék a szennyes tartón, bele fog száradni, ezert csak gyorsan kiöblítem, aztán jöhet a mosógép ruhák, Ja és pisilnem is nagyon kell. Kiteregetem az előkéket, ahogy jövök be, eszembe jut, hogy basszus, mar vagy fél órája hallottam, hogy kakil a gyerek. De melyik is? Gyors bekukkantás, igen, mindehol kaka van. Oke' ezt még ki szedem, milyen anya vagyok már, hogy rendszerint hagyom ücsörögni a gyereket a kakiban, mert elfelejtem, hogy kakilt. Hm. 

Kaka kiszedve, közben korog a gyomrom, errol eszembe jut, hogy tízórai ido van, le kell reszelni az almàt. Majdcsak eszek én is utána. Oké, ez is megvan, gyerekek megetetve, kiviszem a tálkajukat, útközben meglátom, hogy a ledobott pelus ok a gyerekszoba közepén vannak. Na jó, amíg azokat kidobom, lerakom a tálkákat a cipősszekreny tetejére. Kidobom a pelusokat, és végre elmegyek pisilni. 

Hát valahogy îgy.

A valóság

A valóság az, hogy hiába vettem hetvegen egy csini sapkát meg sálat, ha nincs mihez felvenni. Hova is mozdulok ki napközben? Hát a gyerekekkel sétálni, ami ugy nez ki, hogy Juj már indulni kellene, mert most álmosak, mert egy óra múlva éhesek lesznek. Gyorsan kirakok az overált, plédet, tisztába teszem, fel öltöztetem, jaj, pont most kakilt az egyik, es persze a masik is. Még egyszer Pelenkázás. Basszus, meg sem fésülködtem, a farmerem leettem, a cipőm koszos. Sír a gyerek, sír a masik is. Gyorsan gyorsan, csak ezek a szavak zakatolnak a fejemben. Jol van, nem kell fésülködni, majd a sapka eltakarja, farmert azert átveszem, hoppá, nyitva maradt közben a bejárati ajtó, nehogy a szomszéd most jöjjön erre. Na de melyik kabát? Szövet kabátban nem megyek sétálni, koszos a cipőm, meg ez nem az a táska...akkor marad valami sportos kabát, na de ahhoz meg hogy megy ez a sál?! Sehogy. Sál marad, sapka velünk jön, mert fésûlködni már nem volt idő!!!