2016. január 15., péntek

Folytatom

Az elmúlt hetek alatt bebizonyosodott, hogy en bizony szeretem ezt a blogot, es hianyzik. Ugyan időm nem lett több, megis igyekszem néha írni egy keveset. Mert ennyi kell nekem. Pont.
Nem is tudom, hol kezdjem? Panaszkodjak vagy dicsekedjek?
Talan dicsekszem eloszor egy kicsit. 
No hát, a lányaimról lesz szó. Hétről hétre erősödik bennem az érzés, hogy imádom, amiért ikrekkel ajándékozott meg az élet. (Mégha nem is ez a dolgok normális menete. )
Újabban utánozzák egymást, ami cukibbnál cukibb helyzeteket szül. Az egyik mondjuk csattogó hangot ad ki a nyelvével, vagy éppen hangosan, nyálasan brüüüü-get a szájával, azonnal rákezd a masik is. Ilyenkor huncutul egymásra néznek, majd még egy fokozattal feljebb kapcsolva folytatják tovább. Grimaszokat vágnak egymásnak, hangosan "fújnak" a másikra, közben idétlen vigyor a kis arcukon. Meg kell zabalni őket ilyenkor. Még mindig mindent rágnak, ez a kedvenc hobbik egyike. A másik a ket lábon való ácsorgás, kapaszkodva lépegetés, szigorúan oldalazó mozdulatokkal. Ezt mar elég régóta csinálják. Talan elfogulatlanság nélkül mondhatom, hogy mozgás ügyileg nagyon toppon vannak. 
Minden, ami zenél, jöhet. Ilyenkor előre hátra ringatóznak. Próbáltam mutatni nekik, hogy lehet ám ezt jobbra balra is csinálni, de úgy latszik, bezavartam a rendszerbe, mert nem értették mit akarok. Előre hátra, szigorúan. 
Karácsony óta használunk etetőszék et es szerencsére imádják. Én is, mert amíg ők mondjuk egy műanyag teaszűrővel a kezükben ücsörögnek, addig én el tudok mosogatni, esetleg oda tenni valami ételt. ( micsoda örömök, igaz?)
Cs. kedvenc időtöltése nehány napja a visítás! Na ettől megőrülök! Könyörgöm, mondja meg valaki, hogy ez meddig tart?! Dobhartyaszaggató módon tud visítani, a legváratlanabb pillanatokban. Leginkabb folyamatosan es akkor, amikor igazan jókedvű. Istennek hála vidám kis csemetém van. 
Lau is próbálgatja néha utánozni, szerencsére ez még nem megy neki annyira. Na de vajon meddig?
A Babakarám rácsainak romba döntése igen intenzív, rázó mozdulatokkal is nagyon menő. 
Két két foguk van, elől alul. 

Akkor most nehány szót rólam.
Nehány napig torokgyulladással küzdöttem, antibiotikumot szedtem rá, tök szarul voltam, láz, satöbbi. Majd bele pusztultam, mert kábé négy napig egy puszit sem adtam nekik, nehogy elkapják. Szájmaszkban etettem, altattam. Még a nyálszaguk is hiányzott. :/ no de túl vagyunk rajta. 
Akármennyire is szeretek itthon lenni a gyerekekkel, mostanra jutottam el arra a pontra, hogy időnként kikészít a monotonitás, a felnott társaság hiánya, az, hogy tájékozatlan vagyok, amikor napközben van is fél óra-órám, akkor is azon kattog az agyam, hogy meg kell pucolni a krumplit, kiteregetni, mi kell a boltból...ésatöbbi. Semmí egyéb. Azt vettem észre magamon, hogy hülyülök. Szebb szóval nem tudom illetni. Nehezen megy a gondolkodás, olyan dolgok átlátása, ami mondjuk meg sem kottyant azelőtt. Piacképtelen vagyok na.
És ez elég rosszul érint. Hosszú távon ez így nem lesz jó. Gondolom az is rátesz most, hogy tél van, sötét, hianyzik a napsütés. 
Ennyire futotta most az időmből. 

3 megjegyzés:

  1. Jaj de jó hogy folytatod!!!
    De cukik lehetnek, sosem láttam ilyen pici ikreket. És milyen ügyesek, valóban!
    Képzeld Zselyke 4 hónapos kora óta sikít és visít örömében (is), szóval nálunk már 4 hónapja tart.
    Én is hülyülök. Nem tudok mit mondani engem is zavar.
    Hátha valaki mond erre megnyugtatót vagy megoldást én nem tudok.

    VálaszTörlés
  2. A sikítás nálunk is megy már 3 napja folyamatosan. :D
    Szerintem nem hülyülsz csak most más kap prioritást az agyadban. Mikor visszamész dolgozni hamar vissza fogsz rázódni.

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy hiányzott a blog, és hogy itt vagy :) Szerintem sem hülyülsz, gondolj arra, hogy most egyszerűen más készségeid fejlesztésén van a hangsúly (és nem a krumplipucolásra gondolok :D)

    VálaszTörlés