Gyermekágy folytatàssal

Ígértem egy bejegyzést a szülést követő időszakról, az úgynevezett gyermekágyról. Miután ugye levànszorogtam az intenzívről, egy négyágyas kórteremben helyeztek el egx masik elso babás anyukával. Ketten voltunk egy szobában. Alapvetően aranyos, segítőkész volt a csaj, de nehány dolga halálra idegesített. Az ő babája alapvetően nyugodt volt, evett, aludt, ennyi, soha nem sírt. Masodik ejjel sirdogált a gyerek és a csaj totál kész volt, mar majdnem sírt, hogy úr isten, mi baja van a gyereknek?! Mondtam neki, hogy ugye nem hitte,Mcsak azert mert elso, szuletes utáni éjszaka nem sírt a lánya, akkor most már nem is fog? Azt is próbáltam mondani neki, hogy semmi baja a gyereknek, csak normalis baba! Sírni is fog. Mi a baj? Ezt a mondatot ismételgette ezerszer azon az éjjelen. Meg most is  hallom.

En a gyerekeimet olyan dél körül,kaptam meg, onnantól teljesen ràm voltak bízva. Megmutatták hogyan kell pelenkázni és a köldök csonkot kezelni. Bevallom, utóbbitól tartottam picit, mert számomra kicsit undi dolog ez a köldök téma, de szerencsére egyáltalán nem volt gàz, eszembe sem jutott, hogy korabban paráztam tőle. Na es akkor jött, a hogyan szoptassunk óra. A nővér kedves volt, mutatott nehány pozíciót, lehetőséget. Természetesen az en gyerekeim azt sem tudták milyen rendezvényen vannak. Esküszöm, ugy néztek a mellemre, mintha a világ legundorítóbb dolgát akarnám a szájukba gyömöszölni. Magyarán, nem ment a dolog. 

A magam állapotáról annyit, hogy alig éltem, von szóltam magam nagy fájdalmak közepette. A nővér felajánlotta, hogy ejjelre elviszi a babákat, tudjak még pihenni. Bevallom, hálás voltam neki ezért. Igen, volt lelkifurdalasom, hogy milyen anya vagyok màr,,de éreztem, hogy képtelen vagyok abban az állapotban ellàtni ket gyereket. Másnap hajnali ötkor hozták vissza oket. Onnantól kezdve nálam voltak. Ez volt vasárnap, es pénteken szultem délután ötkor. 

A vasárnap ugy telt, hogy próbáltam a szoptatást, nem ment. Délután mondták,,hogy nem lehetnek a gyerekek cukros vízen, eltelt ket nap, javasolják, pótoljunk tapszerrel. Bele egyeztem, de közben könnyes volt a szemem. Folytatom csak lemerül az iPad, nem akarom, hogy kitörölje, ezert eddig ezt közzé teszem.

Azt mondták, három óránként enni kell a babáknak, ejjel is ebresztgetni kell oket. Nekem kellett mindig kisetalni a nővérekhez tapszerért. Minden egyes méter megtétele komoly fizikai fájdalommal járt, de menni kellett, a babáknak enni kell. Ahogy cipeltem  a gyereket, majd' leszakadt a hátam. Utólag igy gondolom, az Epiduralis érzéstelenítés miatt volt, mert szerencsére azota elmúlt. Vagy csak erősödöm. Mindegy. Tudom, hogy nagyon panaszosan hangzik, ma mit irok, de ezeket éltem ât. A fajdalom küszöböm ugy gondolom nem alacsony, tehát nem arról van szó, hogy egy tűszúràstól elbőgöm magam. Semmit nem pihentem természetesen aznap ejjel. Vagyis de, konkrétan hajnalban husz percet, erre határozottan emlékszem. Másnap hétfő volt es haza mehettem. Vagyis kellett. Senki nem értette, hogy egy pénteken délután műtött kismamát miert dobnak ki hétfőn reggel a kórházból? Természetesen alig vártam, hogy végre otthon legyek, vágytam haza. No meg azert is, mert tudtam, képtelen vagyok igy ellàtni a ket gyereket, kell a ferjem segítsége.
Hétfőn délelőtt jött egy masik nővér es látta, hogy nem megy a szoptatas. Próbált "segíteni", de bàr ne tette volna. Olyan durva volt, vagyis utólag tudom, hogy nem volt durva, csak bunkó. Én ott akkor ezt nagyon rosszul éltem meg. Konkrétan sirtam. Nem ment a dolog. No meg azert is, mert Csenget " lebénikézte".  Bénike. Az en über cuki pihe puha három napos gyerekem bénike volt, mert nem ment neki a szopi. Zokogtam,,de mégsem voltam képes kifejezni a nem tetszésemet, tul gyenge es érzékeny voltam. Par napig még bennem volt ez a negatív élmény.
Vernyomasom ekkor 130-140 körül volt.
Folytatom majd.