2015. július 26., vasárnap

Hogyan is állunk?

A gyerekekről egy kis helyzetjelentés.

Cs.
Ugye ő az A baba, ami abszolút meglátszik. Domináns, aktív, akaratos. Ha kell neki valami, vagy valami nem klappol, nem röstell szólni érte, olykor siras formájában. Ő olyan kis kiharcolom magamnak, ha akarok valamit tipus lesz. Életrevaló az biztos. Én ennek bevallom, örülök. Mégiscsak éppen a kos jegy határán született, na. 
Gyonyoru szemei vannak, tele szájjal mosolyog, mint akinek mindjárt kiesik az össze foga. ( ha lenne neki persze :)
A keze allandoan a szájában, cumi helyett is bátran használja. Kettőjük közül ő fordult eloszor hasra, július 9-én. Nagyon örültünk neki, de ő is, olyannyira, hogy aznap este többször próbálgatta. Ha megtetszik neki egy uj gyakorlat, képes hosszú ideig gyakorolni, aztán van, hogy napokig semmi. 24-én fordult vissza hasról hátra önállóan. Ügyes kislány! Ejjel már magátol hasra fordul, es sokszor ugy alszik, aminek kifejezetten örülök. Szeret a pihenoszekben ülni, és fogdosni a játékait, mindent, ami színes. Boldogan ébred, mosolyogva, jókedvűen. Szereti cipeltetni magát, olyankor bámészkodik, többször be kell járni vele a lakást. Altalaban ölben alszik el. Sokat gagyorászik, nagyon edes magas hangja van. Kedvenc hobbi a tévénézés anya ölében. Okos kislány. Amolyan felfedező, megérteni akaró fajta. 

L.
Ha egy jelzőt kellene mondani rá, rögtön azt mondanám: cuki. Ahogyan néz, amiket csinál és Ahogyan azt csinálja. Olyan pofikat tud vágni, hogy mosolyra készteti az embert. Nyugodt, türelmes baba és nagyon érzékeny, ijedős. Amikor megijed valamitől, lefittyen a szája mindkét oldalon, amit imádunk az apjával,persze sajnáljuk ilyenkor, de olyan cuki, hogy meg kell zabálni!
Allandoan jár keze lába, soha nem ott ébred, ahova letettem. Nagyon szereti a dalokat, énekeket, a zenét. Egyből kivirul  az arca, mosolyog. Hangosan gagyorászik, mélyebb hangja van. Szereti a rongyikáját, pelenkáját gyűrögetni, igy elaludni, hogy valami van a kezében, mostanában az arcát takarja a pelenkával. Könnyű vele megtalálni a közös hangot. A cumijait imádja, csak azzal alszik el. Ő nem igazan ismeri az ölben alvás fogalmàt, altalaban apa simogatja álomba. A têvénézés itt is nagy sláger, mindegy mi, csak ugy forduljak, hogy lássa a képernyőt. 
Sokat fordul oldalra, ugyan hasra még nem, de ha hasra teszem, onnan már vissza fordul a hàtára. Szeret csörgőzni, altalaban felhúzza a kis karjára es ugy lóbálja. 
Huncut. 

4 megjegyzés:

  1. De jó, hogy már most igazi kis egyéniségek :) Két gyerekkel biztosan szembetűnőbbek a különbségek, én még nem látom rajzolódni Angi természetét, habár kívülállók mindig aggatnak rá ilyen-olyan jelzőket (épp az aktuális kedélyállapota alapján), pl. nyugodt, türelmes, vidám VAGY akaratos, mozgékony, türelmetlen stb.

    VálaszTörlés
  2. Ha-ha. Nekem is azt mondta a védőnő a múlt héten hogy de nyugodt babád van. Persze mert nem véletlenül a délelőtti nyugodt félóránk idejére hívtam. :-)
    Hasonlítanak még külsőleg most is annyira? Fotót szeretnék!!
    Amúgy meg nagyon csoda módon nevelitek ám őket hogy ilyen ügyik, kiegyensúlyozottak.
    A rongyival kapcsolatban akarom kérdezni hogy mikortól adtatok Laurának rongyit és hogy "jelöltetek ki" egyet? Mert Zselyke is szereti a rongyikat (a cumi nem jött be neki) csak nem tudom hogy kell ezt elkezdeni? No meg a fulladásveszély ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, mert élőben nem igazan hasonlítanak, de fotókon előfordul olyan, hogy eléggé. Ok, mindjárt teszek fel képet.
      Mi rongyinak azt hívjuk, amit etetéskor a nyakukba teszünk, a Lauráé fehér, a Csengéé rózsaszín. Kifejezetten nem adom neki oda alvásnál, de észre vettem, hogy sokszor lelopkodja a kiságy fejvégéről. Valahogy lábbal lerugdossa szerintem. Ezt ilyenkor gyűrögeti, szaglassza, a szeme elé teszi, igy takarja magát. Illetve amikor csak egy pelenkával takarom oket, akkor addig addig ügyeskedik, amíg az is rongyiként funkcionál.
      Fulladás veszély. Hat igen. Eddig még sosem volt olyan, hogy a szájába tömködte volna, akár véletlenül is. És ezt a rongyit mindig fogja a kis kezével, kvázi a keze van az orra elott és utána a rongyika. Meg nálunk azert is "jó", ha van valami a kezében, mert ha nincs, akkor mindig kilöki vele a cumiját, arra meg felébred.
      Szóval kifejezetten nem adtam még neki oda alvási céllal rongyit, de tudom, hogy szeretné, szereti. Igyekszem nem túlparázni azert.

      Törlés
    2. Fella: nàlunk Léna rongyizik, úgy négy hónapos kora óta, én nagyon nem izgultam a fulladàson, úgyis folyton velük voltam (aludni ugye nem sokat lehetett;)) - eleinte éjjelre kivettem, de nagyon hamar màr nem, azóta is fontos alvóskellék.

      Törlés