18 hét, megannyi érzelem

Ha visszagondolok az elmúlt 18 hét történéseire, azt kell, hogy mondjam, szeretek terhes lenni. 

Igazából sose gondoltam a terhesség re úgy, hogy majd milyen lesz. Nem voltam sosem tulcsordulva anyai érzelmekkel, nem képzeltem el baba illatot és rózsaszín ruhákat, cipőket. Mindig tudtam, hogy akarok gyereket, lehetőleg hàrmat, de úgy képzeltem, hogy az a bizonyos kilenc hónap arra van kitalálva, hogy testileg és érzelmileg fel készüljön egy nő az anyaságra, a megváltozott helyzetre, kihívásokra. Azt gondolom, nem tévedtem. Ahogy telik az idő,,úgy érkeznek meg olyan apró érzelmek, gondolatok, amik ezelőtt nem voltak vagy nem voltak igaziak. Most sem vagyok az az elragadtatós típus, igyekszem mindig csak azt megélni, ami van és nem nagyon előre szaladni. Az óvatossàg még nem távozott. Itt van, velem van, és már nem utálom. Elfogadtam, hogy én ilyen vagyok, nekem ez a fékem, a gravitációm. Nem túlzott óvatosságra kell gondolni, csak éppen annyira, ami a földön tart. 

Érdekes viszont, hogy a rengeteg félelem ellenére sokkal kevesebb van bennem, mint azt gondoltam. 

Kicsit megtanított ez a terhesseg bízni és hinni. Nem feltétlenül magamban, inkabb a babákban. Magamban még mindig sokkal nehezebb...ezen kell sokat dolgoznom még. 

Nedria írása kapcsán eszembe jutott, hogy amikor beültetés utan nehány nappal vérezni kezdtem, csakúgy mint az elso lombik soràn, hatalmas csalódottságot, remenyvesztettséget éreztem. Itt volt akkor anyukám, és ő azt mondta, hogy ez meg nem jelent semmit, ne adjam fel, reméljek. Azt kérte, hogy öleljem meg és imádkozzak egyet vele együtt. Akkor, ott, nagyon giccses egy nehány perc volt, de  kiszakadt belőlem a sírás és megtettem. Hiszek egy Istenben...így kezdődött. Elmondtuk lassan, együtt és egy darabig még öleltük egymást. Tényleg megkönnyebbültem. 

Ez egy elég személyes része az életemnek, és nem azért írtam le, hogy a hitről vagy a vallàsról kezdjek értekezni, egyszerűen ÉN hiszek abban, hogy NEKEM ott ez a jelenet olyan erőt adott, hogy képes voltam gondolatban nem összeomlani. Bevallom, nagyon meglepődtem. 

Amikor pozitív volt a teszt, minden este elmondtam ezt az imát, nagyon sokáig. Viszont tudni kell rólam, hogy nem szeretek babona szinten ragaszkodni egy dologhoz, vagy bármi fontosat is egy fix dologtól függővé tenni. Szépen lassan ezt leépítettem, màst mondogattam magamban esténként. Hol egy imàt, hol saját gondolatot, hol semmit, ha véletlenül gyorsan elnyomott az álom. :) nem akartam megengedni magamnak, hogy ettől függjön bármi is. Szerencsére ezt ügyesen meg beszélgettem magammal. 

Nem akartam ezt leírni, de valahogy kijött. 

Jó dolog hinni valamiben. A legjobb lenne hinni magamban.